A Dunántúli-középhegység Keszthelytől Visegrádig terjed változó szélességben, mintegy 200 km-es hosszúságban.
Badacsonytomaj ennek a középhegységnek legnagyobb részletében – Móri-ároktól a Balatonig terjedő egyik táján a Balaton-felvidéken fekszik.

A Balaton-felvidék különleges éghajlatú, tájképi szépségeivel is kiemelkedő vidék, platószerű rögeit délen a Balaton, északon a Veszprém-Tapolcai törésvonal határolja.

A Balaton északi partján enyhén, majd nagyobb lejtőszöggel emelkedő kettős tereplépcsőt nevezzük Balatoni-riviérának.

Az alsó lépcső a tó fölé csak néhány méterrel emelkedő úgynevezett „színlő” – a hajdan magasabb vízállású Balaton hullámverésének az eredménye. A felső a Pannóniai tenger úgynevezett „abráziós terasza”, melyet legfelül a Veszprémi-fennsík éles pereme zár le.
Nos, Badacsonytomaj magja is itt a balatoni riviérán, ezeken a lépcsőkön fekszik és eldugott házaival, nyaralóival, szőlőivel felhúzódik a meredek bazalt sziklákig.

A Balatoni riviéra mediterrán jellemvonásokkal is felruházott napfényes lejtőin a római korig visszavezethető belterjes szőlő- és gyümölcstermelés fejlődött ki. A vöröshomokkő és bazalt málladékán termő szőlőn kívül jellemző a mandulafa és az illatos levendula. A pincék déli falánál napos zugokban a füge is megterem.

Tovább boncolgatva a földrajzi tájegységeket a korábban említett Veszprémi-fennsík a lépcsők, a lejtővidék fölé emelkedő mintegy 250-300 m magas, kissé egyenetlen felszínű, de általában egy magasságú fennsík. Ennek a fennsíknak a futását medencék szakítják meg: a Kővágóörsi-, a Nagyvázsonyi-, a Taliándörögdi- és a Káli-medence. A legszebb a tágas Tapolcai-medence.

A Tapolcai-medence ma a különálló kúp vagy csonkakúp alakú, bazalttakarós tanúhegyekről nevezetes, amelyek szinte váratlanul, mozgalmas szétszórtságban tűnnek fel itt is, ott is.

A nagyobb tanúhegyek: Badacsony (438 m), a medence közepén emelkedő Szent-György hegy (415 m) távolabb a már elpusztított Haláp, majd a Csobánc (375 m), közelebb ismét a Gulács (393 m), a Tóti-hegy (346 m), valamint a Hegyesd kúpja. Egy hasonló képződmény is feltűnik a Balaton déli partján, az előbbieknél alacsonyabb Fonyódi-hegy. Mind bazaltvulkánok, a pliocén korszakban törtek ki az egykori Pannon tengeri üledékrétegre többször egymás után, de tevékenységük a negyedkor elejére is áthúzódott. A vulkáni működés későbbi fázisaiban már többé nem láva, hanem lazább szerkezetű bazalttufa került a felszínre. Ebből épült fel – a közben már alacsonyabbra lepusztult területen – a Szigliget-várhegy hármas kúpja, a tó déli partján a Boglári-várhegy. A bazalttufa kiszórása a távolabbi Tihanyi-félszigetre is átterjedt.

A tanúhegyek kialakulásáról:

Négy-öt millió évvel ezelőtt a tengerek visszahúzódása után ezek a bazalt- és tufarétegek a pleisztocén korban védőtakaróként szolgáltak a szél és víz romboló, pusztító munkája ellen, amely a nem védett helyekről az előbbiekben említett hegyek közötti területről eltávolított minden könnyebb anyagot, homokot, agyagot stb.


A terület lepusztulásánál és a bazaltüledékek kiemelkedésénél fontos szerepe volt az Ős-Dunának, amely a pleisztocén kor elején a Kisalföldről nem a mai helyén, hanem déli irányban keresztülfolyt a Tapolcai-medence területén és 180 méter tengerszint feletti magasságig lepusztította, elhordta azt a valamikori pannóniai felszínt, melyet nem védett bazaltsapka. A medencében felhalmozott gömbölyű kavicsok is ezt igazolják.
A Balaton környéki hegyeket ezért tanúhegyeknek is nevezzük.

Arról tanúskodnak, hogy a pannóniai rétegek milyen magasan töltötték be a mai medencét.

Forrás: Udvarhelyi-Futó-Moholi-Pápistáné-Zétényi:
Magyarország természeti földrajza 1968

Szerkesztette: Csoltai Lajos