Vadkár

Lakossági tájékoztatás

 

Vadkárral kapcsolatosan az alábbi tájékoztatást adom a T. Lakosságnak:

A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény 75.§ (1) bekezdése kimondja, hogy „A jogosult az e törvényben foglaltak alapján köteles megtéríteni a károsultnak a gímszarvas, a dámszarva, az őz, a vaddisznó, valamint a muflon által a mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban, továbbá az őz a mezei nyúl és a fácán által a szőlőben, a gyümölcsösben a szántóföldön, az erdősítésben, valamint a csemetekertben okozott kár öt százalékot meghaladó részét (továbbiakban együtt vadkár).

(2) A vadkár megtérítésére az köteles, aki a kárt okozó vad vadászatára jogosult, és akinek a vadászterületén a károkozás bekövetkezett, illetőleg akinek vadászterületéről a vad kiváltott”

 

Ugyanezen jogszabály 81.§ (2) bekezdése szerint:

„Ha a károsult és a kárért felelős személy között a 81. § (1) bekezdés szerinti közléstől számított 8 napon belül nem jön létre egyezség a kár megtérítéséről és a kártérítés mértékéről, és a károsult  kárának megtérítését nem közvetlenül a bíróságtól kéri, a károsult a károkozás helye szerint illetékes települési önkormányzat jegyzőjétől 8 napon belül írásban vagy szóban kérelmezheti a károsult és a kárért felelős személy közötti egyezség létrehozására irányuló kárbecslési eljárás lefolytatását.”

 

Badacsonytomaj város közigazgatási területén az illetékes vadásztársaság a Káli-medence Vadásztársaság, melynek elérhetőségei: Varga Béla elnök és Sári Ferenc vadászmester

levelezési címe: 8251 Zánka Fő u. 3-7.

e-mail címe: info@kali-vadaszat.hu,

 

A Nemzeti Park Igazgatóság Vadásztársasága elérhetőségei:

levelezési cím: 8229 Csopak Kossuth u. 16.

telefon: 87/555-260

e-mail: bfnp@bfnp.hu

 

 

Badacsonytomaj, 2015. március 19.

 

 

 

Wolf Viktória

jegyző

Badacsonytomaji Közös Önkormányzati Hivatal

8258 Badacsonytomaj, Fő utca 14.

Telefon: 87/571-270

email: onkormanyzat@badacsonytomaj.hu

 

 

 

 

 

EFOP-1.5.2-16-2017-00032

Humán szolgáltatások

fejlesztése


Erre a képre kattintva érheti el a Városi Művelődési Központ honlapját!

Szőlő és Bor éve 2017.

Régiós Kártya

Borbarangolás és Régiós Buszjárat

Önkorm. szolgálat

Vigyázunk Rád a Balatonon!