2023.03.01 soros testületi jk.

Badacsonytomaj Város Önkormányzat

Képviselő-testülete

Szám: 4/2023.

 

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

 

Készült: Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2023. március 1-én (szerda) 9.00 órai kezdettel megtartott soros, nyílt üléséről.

 

Jelen vannak:  

Krisztin N. László                              polgármester

Török Zoltán                                      alpolgármester

Borbélyné Galambos Gabriella           képviselő        

Forintos Ervin                                    képviselő                                            

Hartai Béla                                         képviselő

Mékli Bernadett                                  képviselő                                            (7 fő)

Takács Lajos                                       képviselő

 

Tanácskozási joggal jelen van:

Dr. Bodnár Attila                               jegyző                                                 (1 fő)

 

Meghívottak közül jelen vannak:

Tamás Lászlóné                                 költségvetési és adóosztály osztályvezető

Gyimesi Mónika                                igazgatási-műszaki ügyintéző

Molnár Mihály                                   pályázati referens

Rakics Anna                                       ügyvezető

Nagy László                                       igazgató

Laposa Bence

Horváth Normann

 

Part Andrásné                                  jegyzőkönyvvezető      

 

Lakosság részéről jelen van: 1 fő                    

 

                                                              

                                NAPIRENDEK ELŐTT

 

Krisztin N. László polgármester köszönti a megjelent képviselőket és a meghívottakat. Megállapítja, hogy 7 képviselőből 7 fő jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. Jegyzőkönyv hitelesítőnek Mékli Bernadett képviselőt, jegyzőkönyvvezetőnek Part Andrásnét javasolja. Kéri, hogy aki a személyi javaslatokat elfogadja, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot:

 

74/2023. (III.01.) képviselő-testületi határozat

Jegyzőkönyvvezetőről, jegyzőkönyv hitelesítőkről

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Krisztin N. László polgármester javaslatára Mékli Bernadett képviselőt jegyzőkönyv-hitelesítőnek, Part Andrásnét jegyzőkönyvvezetőnek elfogadja.

 

Határidő: azonnal                                                 

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy a meghívóban 32 nyílt és 2 zárt napirendi pont szerepel. Kéri a nyilvános ülésre a Szín és Vonal Művészetoktatási Közhasznú Alapítvánnyal kötendő szerződés meghosszabbításáról című napirend felvételét, melyet a Pénzügyi bizottság is megtárgyalt.  Kéri, hogy aki ezzel egyetért, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot:

 

75/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

Napirendek felvétele

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2023. március 1-i nyílt ülésének napirendjére felveszi:

1./ Szín és Vonal Művészetoktatási Közhasznú Alapítvánnyal kötendő szerződés meghosszabbításáról

című napirendet.

 

A képviselő-testület utasítja a polgármestert a határozat végrehajtására.

 

Határidő: azonnal

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy a meghívó szerinti 14. napirendi pontot a kérelmezők visszavonták, ezért kéri a bérleti díj mérséklésére vonatkozó kérelmet levenni a napirendről. Kéri, hogy aki ezzel egyetért, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot:

 

76/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

Napirendek levétele

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2023. március 1-i nyílt ülésének napirendjéről leveszi:

1./ Meghívó szerinti 14. napirendi pont: Bérleti díj mérséklési kérelem

című napirendet.

 

A képviselő-testület utasítja a polgármestert a határozat végrehajtására.

 

Határidő: azonnal

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

 

Krisztin N. László polgármester kéri, hogy aki ily módon a nyilvános ülés napirendjét 32 napirendi ponttal elfogadja, kézfelemeléssel jelezze

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot:

 

77/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

Napirendek elfogadására javaslat

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2023. március 1-i soros, nyílt ülésének napirendjét 32 napirendi ponttal elfogadja.

 

1./ Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének a fizető és ingyenes parkolók működéséről és igénybevételük rendjéről szóló 7/2019. (III.29.) önkormányzati rendelet módosításáról

       Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

2./ VN Kft. 2023. évi Üzleti Terve

     Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

3./Háromoldalú megállapodásról

    Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

4./ Bányász Strand hasznosítása

     Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

5./ Kisfaludy-ház hasznosítása

     Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

6./ Badacsonyi büfé hasznosítása

     Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

7./ Felső-bazársori üzletek hasznosításáról

     Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

8./ Önkormányzati ingatlanok hasznosítása

     Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

9./BVÖKI 2023. évi Szolgáltatási és Rendezvényterve

      Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

10./ BVÖKI 2023. évi továbbképzési terve

       Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

11./ Város Könyvtár éves beszámolója és munkaterve

      Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

12./ Településrendezési eszközök módosítása -Hableány TRE – partnerségi lezárása – Záró

        Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

13./ Gyalogátkelőhelyhez kapcsolódó önkormányzati ingatlanokat érintő fejlesztésekhez való hozzájárulás kérése

        Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

14./ Alsó-bazársori üzletek bérleti díjával kapcsolatos megkeresés

       Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

15./ Badacsonytomaj Város 2023. évi közbeszerzési terve

       Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

16./ Beszerzési Szabályzatról

       Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

17./Szociális és Egészségügyi Alapellátási Intézmény – együttműködési megállapodás

      Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

18./2023. évi lakossági víz és csatorna pályázat benyújtásáról

      Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

19./Kisfaludy úti ivóvízhálózat bővítésről

      Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

20./Bogyay úti zöldterület karbantartás

      Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

21./Badacsonytomaj Város Önkormányzat tulajdonában lévő bazaltkövek eladásáról

     Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

22./ Kőfejtő utcával kapcsolatos lakossági megkeresés

       Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

23./ Jégpálya elbontásáról

       Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

24./Badacsonytomaj települést érintő sportrendezvényekről

       Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

25./ Fogorvosi rendelőbe sterilizáló eszköz vásárlása

       Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

26./ MEDICOPTER Alapítvány támogatási kérelme

       Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

27./ Pályázatokról tájékoztató

       Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

28./ Törvényességi felhívásról

        Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

29./ Beszámoló a polgármester átruházott hatáskörben hozott döntéseiről

        Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

30./ Beszámoló a lejárt határidejű önkormányzati döntések végrehajtásáról

        Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

31./ Beszámoló a két ülés közötti időszak legfontosabb eseményeiről

       Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

32./ Szín és Vonal Művészetoktatási Közhasznú Alapítvánnyal kötendő szerződés meghosszabbításáról

       Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

 

A képviselő-testület utasítja a polgármestert a határozat végrehajtására.

 

Határidő: azonnal

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

 

 

 

  1. NAPIRENDEK TÁRGYALÁSA

 

  1. Napirendi pont

     Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének a fizető és ingyenes parkolók működéséről és igénybevételük rendjéről szóló 7/2019. (III.29.) önkormányzati rendelet módosításáról

       Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

 

(Az előterjesztés a jegyzőkönyv 1. melléklete)

 

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi, Ügyrendi és Szociális bizottság. Felkéri a bizottság elnökét, hogy ismertesse a határozati javaslatot.

 

Borbélyné Galambos Gabriella bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága az előterjesztés szerinti rendelet tervezethez az alábbi módosító javaslatokról döntött:

1 igen szavazattal, 3 tartózkodással, 3 ellenszavazattal Takács Lajos módosító javaslatát nem fogadta el:

A település alsó részén 400-500,- Ft/óra legyen a parkolási díj, a Bogyay úton pedig 600,- Ft/óra legyen.

2 igen szavazattal, 1 tartózkodással, 4 ellenszavazattal Borbélyné Galambos Gabriella módosító javaslatát nem fogadta el:

A település alsó részén 400,- Ft/óra, a Bogyay úton 500,- Ft/óra legyen a parkolási díj.

2 igen szavazattal, 3 tartózkodással, 1 ellenszavazattal Mékli Bernadett módosító javaslatát nem fogadta el:

Egységesen mindenütt 400,- Ft/óra legyen a parkolási díj.

6 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal, tartózkodás nélkül Rakics Anna ügyvezető módosító javaslatát elfogadta az alábbiak szerint:

Halászkert parkoló 400,- Ft/óra és nincs napijegy

ABC parkoló 400,- Ft/óra és nincs napijegy

Móló parkoló 400,- Ft/óra a 350,- Ft/óra helyett, napijegy 2.400,- Ft

Egry sétány 300,- Ft/óra, napijegy 1.800,- Ft

Strand parkoló 300,- Ft/óra, napijegy 1.800,- Ft

Művelődési ház 300,- Ft/óra és napijegy 1.800,- Ft

Bogyay út 500,- Ft/óra és napijegy nincs

A bizottság 6 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal, tartózkodás nélkül a fenti módosítással a parkoló rendeletet elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek.

 

Krisztin N. László polgármester kérdezi a VN. Kft. ügyvezetőjét, hogy kíván-e szóbeli kiegészítést tenni. Megjegyzi, hogy a módosítás fontos eleme az április 1-i hatálybalépés.

 

Rakics Anna ügyvezető elmondja, hogy éves parkolás lesz, elő, utó és főszezonra bontva. Erről részletes tájékoztatást adnak különböző fórumokon. A rendelet április 1-től lép hatályba, addigra az új parkolók kialakítása megtörténik, az automatákat márciusban beszerzik, melyhez Jegyző úr által nyújtott segítséget ezúton is megköszöni.

 

Krisztin N. László polgármester kérdezi, hogy kérdés, hozzászólás van-e.

 

Hartai Béla képviselő kérdezi, hogy az utak forgalomszabályzása és a közúti jelzések elhelyezéséről szóló 20/1984. (XII. 21.) KM rendelet kormányrendeletben foglaltak figyelembe lettek-e véve. Ha azt laikusként elolvassa, akkor úgy értelmezi, hogy a Bogyay úton nem lehet parkolót kialakítani.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az ügyet három hónapja tárgyalják. Megjegyzi, hogy aki erre most felhívta a képviselő úr figyelmét, azt nem jóindulattal tette. Kérdezi az ügyvezetőt, hogy vizsgálták-e.

 

Rakics Anna ügyvezető elmondja, hogy elég részletes anyagot kapott a testület a novemberi és decemberi ülésére. Mindkét anyagban benne volt, hogy maga a kialakítás jogszabályi hátterét vizsgálni szükséges. Ők csak javaslatot tehetnek a testületnek.

 

Hartai Béla képviselő szerint, aki felhívta a figyelmét erre, azt inkább jóindulatúnak nevezné, mielőtt olyan helyzetbe szaladnak, amiből később probléma lehet. Végig támogatta, hogy ott parkoló legyen, de plusz információ került elé, amit fel kell vetni.

 

Krisztin N. László polgármester megjegyzi, hogy ha novemberben előhozza, akkor más irányba indulnak. Ezt annak szánja, aki ezt az információt visszatartotta. Elfogadja Rakics Anna ügyvezető válaszát.

 

Takács Lajos képviselő elmondja, hogy érkezett egy javaslat, plusz lehetőség a parkolási tér bővítésére. Javasolja megvizsgálni, hogy a Borműhelytől a Kutatóintézetig lehet-e parkolót kialakítani. Parkolóóra lesz, ide is ki lehetne tenni. Kérdezi, hogy miért nem lehet a Bogyay útra parkolót kiépíteni. A tomaji strand mellett is arról volt szó, hogy nincs rá mód.

 

Krisztin N. László polgármester nem javasolja most felolvasni, kéri Hartai urat, hogy küldje meg a képviselőknek. Dióhéjban elmondja, hogy egyetlen új parkolót sem lehetne a leírtak szerint üzemeltetni. A tomaji strand előtt a MÁV jóindulatán múlik, hogy megállhatnak az autók. Nem javasolja fizetőssé tenni.  Kérdezi, hogy további észrevétel van-e. Megállapítja, hogy nincs. Javasolja a pénzügyi bizottság által tett javaslatok elfogadását. Kéri, hogy aki azzal egyetért, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 5 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal és 1 tartózkodással meghozza az alábbi:

 

78/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének a fizető és ingyenes parkolók működéséről és igénybevételük rendjéről szóló 7/2019. (III.29.) önkormányzati rendelet módosításáról

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Pénzügyi Bizottság javaslatát a fizető parkolók alapóradíjára az alábbiak szerint elfogadja:

 

  • Halászkert parkoló 400,- Ft/óra és nincs napijegy
  • ABC parkoló 400,- Ft/óra és nincs napijegy
  • Móló parkoló 400,- Ft/óra a 350,- Ft/óra helyett, napijegy 2.400,- Ft
  • Egry sétány 300,- Ft/óra, napijegy 1.800,- Ft
  • Strand parkoló 300,- Ft/óra, napijegy 1.800,- Ft
  • Művelődési ház 300,- Ft/óra és napijegy 1.800,- Ft
  • Bogyay út 500,- Ft/óra és napijegy nincs

 

Határidő: azonnal

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

                 Rakics Anna VN. Kft. ügyvezető

 

Krisztin N. László polgármester kéri, hogy aki egyetért azzal, hogy a Borműhelytől a Kutatóintézetig a szezonra legyen megvizsgálva a parkolás lehetősége, illetve a képviselők irodán belül tanulmányozzák át a kapott anyagot, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

 

79/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének a fizető és ingyenes parkolók működéséről és igénybevételük rendjéről szóló 7/2019. (III.29.) önkormányzati rendelet módosításáról

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testülete dönt arról, hogy Borműhelytől a Kutatóintézetig a szezonra legyen megvizsgálva a parkolás lehetősége, illetve a képviselők irodán belül tanulmányozzák át a kapott anyagot.

 

Határidő: azonnal

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

                 Rakics Anna VN. Kft. ügyvezető

 

Krisztin N. László polgármester kéri, hogy az előterjesztés szerinti rendelet tervezetet elfogadja, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 5 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal és 1 tartózkodással megalkotja:

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének

6/2023.(III.06.) önkormányzati rendelete

a fizető és ingyenes parkolók működéséről és igénybevételük rendjéről szóló 7/2019.(III.29.) önkormányzati rendelet módosításáról

 

 

  1. Napirendi pont
  2. Kft. 2023. évi Üzleti Terve

     Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

 

(Az előterjesztés a jegyzőkönyv 2. melléklete)

 

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi, Ügyrendi és Szociális bizottság. Felkéri a bizottság elnökét, hogy ismertesse a határozati javaslatot.

 

Borbélyné Galambos Gabriella bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága a VN. Kft. 2023. évi üzleti tervét 29 526 000 Ft,- támogatással és szükség szerint 20 000 000,- Ft tagi kölcsönnel, az előterjesztés szerinti határozati javaslatban megfogalmazottak szerint elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek.

 

Krisztin N. László polgármester kérdezi az előkészítőt, hogy kíván-e szóbeli kiegészítést tenni.

 

Rakics Anna ügyvezető elmondja, hogy a legutóbbi testületi ülésen az üzleti terv főszámait a testület elfogadta. Ennek részleteit átdolgozták, beletették a testület korábban felmerült kéréseit.

 

Forintos Ervin képviselő kérdezi, hogy a parkolókról hozott döntés érinti-e az üzleti tervet.

 

Rakics Anna ügyvezető elmondja, hogy a bizottsági ülésen is felmerült ez a kérdés. Bízik benne, hogy jelentős mértékben nem fogja érinteni, volt, ahol magasabb, illetve ahol alacsonyabb lett a parkolási díj. Úgy gondolja, hogy a tervezett számokat tartani tudják.

 

Hartai Béla képviselő elmondja, hogy az üzleti tervben 20 milliós tagi kölcsön szerepel. Kéri, hogy ha van olyan munka, amit a VN. Kft. meg tud csinálni, vonja be őket a testület, ha lehet akkor ők kapják meg a munkát, hogy ne kelljen a tagi kölcsönt igénybe venniük.

 

Krisztin N. László polgármester egyetért a javaslattal. Kérdezi, hogy további észrevétel van-e.  Megállapítja, hogy nincs. Kéri, hogy aki az elhangzottakkal elfogadja az üzlet tervet, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

 

80/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

Badacsonytomaji VN Kft 2023. évi üzleti tervéről

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

  1. a Badacsonytomaj VN Kft. 2023. évi Üzleti Tervét az előterjesztés szerinti tartalommal megismerte, azt elfogadja.
  2. Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének az államháztartáson kívüli forrás átvételére és átadására vonatkozó szabályokról szóló 25/2015.(X.01.) önkormányzati rendelete – a továbbiakban: Ör. – 2.§ (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva a Badacsonytomaj VN Kft. (8258 Badacsonytomaj, Fő u. 14.; képviseli: Rakics Anna ügyvezető) részére 2023. évben egyösszegű vissza nem térítendő támogatást biztosít 29 526 000 Ft összegben, azaz Huszonkilencmillió-ötszázhuszonhatezer forint összegben a 2023. évi költségvetés működési kiadásai pénzeszközátadások keret terhére, valamint szükség szerint 20 000 000,- Ft tagi kölcsönt biztosít külön megállapodás alapján.
  3. elrendeli, hogy a vissza nem térítendő támogatás kifizetése a megállapodás aláírását követő 3 napon belül, átutalással történjen a Támogatott bankszámlájára.
  4. a támogatás célja: Badacsonytomaj VN működési kiadásai támogatása
  5. a támogatás felhasználásának határideje: 2023. december 31.
  6. elrendeli, hogy a Támogatott a támogatásról 2024. január 31-ig köteles elszámolni.
  7. a támogatási cél kormányzati funkciója: 066020 Város, városgazdálkodási, egyéb szolgáltatások
  8. felhatalmazza Krisztin N. László polgármestert, hogy fentiekben körülírt támogatásra a Képviselő-testület döntésének megfelelő tartalommal kössön megállapodást a Támogatottal az Ör. 4.§ (2) bekezdésében meghatározottakra.
  9. felkéri a Badacsonytomaji Közös Önkormányzati Hivatal Költségvetési- és Adóosztályát, hogy az összeg kifizetéséről gondoskodjon.
  10. utasítja Krisztin N. László polgármestert, hogy az elszámolás benyújtásáról, illetve annak elmaradásáról számoljon be.

 

Határidő:       elfogadás azonnal

                        egyebekben 2023. évi költségvetés

Felelős:           Krisztin N. László polgármester

Dr. Bodnár Attila jegyző

                        Tamás Lászlóné Kvi és adóosztály vezető

Flórián Evelin pénzügyi ügyintéző

 

  1. Napirendi pont

     Háromoldalú megállapodásról

     Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

 

(Az előterjesztés a jegyzőkönyv 3. melléklete)

 

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi, Ügyrendi és Szociális bizottság. Felkéri a bizottság elnökét, hogy ismertesse a határozati javaslatot.

 

Borbélyné Galambos Gabriella bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 4 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal, 1 tartózkodással az előterjesztés szerinti határozati javaslatot elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy Dr. Végh József ügyvéd úrnak jelenleg tárgyalása van. Ezt a megállapodást ő készítette, a bizottsági ülésen részt vett, a kérdéseket fel lehetett tenni felé. Kéri, hogy ha megérkezik, a nyilvános ülés kerüljön felfüggesztésre, és térjen át a Képviselő-testület a zárt ülés tárgyalására.

 

Mékli Bernadett képviselő érintettsége okán kéri a szavazásból való kizárását. Kérdezi, hogy érvényes-e a bérlők korábbi nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy csőd és felszámolás alatt nem állnak, vagy újra meg kell ismételni.

 

Dr. Bodnár Attila jegyző elmondja, hogy a szerződésnek a jelen állapotot kell tükrözni. Elegendő, ha az aláírásával most igazolja a bérlő.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy mindenkinek közös érdeke a helyzet rendezése. Úgy fair, ha nem támasztunk további feltételeket, hanem a bérlő is aláírásával igazol mindent, ami szükséges.

 

Hartai Béla képviselő elmondja, hogy a bizottsági ülésen elhangzott, hogy a VN. Kft-nek nem oldódik meg az összes ingatlanra vonatkozóan a vagyongazdálkodásból eredő felelőssége. Ez az első lépés a jogi probléma rendezésére. Kérdezi, hogy mi a következő terv.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy folyik annak a felmérése, hogy milyen objektumokat érinthet ez a probléma, amit próbálunk megoldani. Olyan esetekben releváns, ahol a Városüzemeltető kötött szerződést és hirdetett pályázatot. Most a strandi objektumok kerültek előtérbe. Az illemhelyekre vonatkozóan az önkormányzat fogja kiírni a pályázati felhívásokat. A Bányász strand és a strandi büfék relevánsak még, itt eleve az önkormányzat lesz a szerződő fél.

 

Hartai Béla képviselő elmondja, hogy a strandi problémák kirobbantója egy tavaly áprilisi eset volt. Az ügyvéd úr jogosan aggályosnak találta a szerződés bizonyos részét, javaslatot tett a megtámadására. Kérdezi, hogy az eltelt időben léptünk-e előre a kiszervezésre, és mikorra tervezzük ezt.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy erre az ügyvéd úr tudna válaszolni. Javasolja belefoglalni a határozatba, hogy kérünk egy ügyvédi tájékoztatást arról, hogy milyen lépések szükségesek a Hartai úr által említett, Badacsonytomajon lévő objektumokat érintő bírósági döntés okán.

 

Kéri, hogy aki Mékli Bernadett képviselő szavazásból való kizárásával egyetért, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 5 igen szavazattal, 1 tartózkodással és ellenszavazat nélkül (1 fő nem szavazott) meghozza az alábbi:

 

81/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

szavazásból való kizárásról

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Mékli Bernadett képviselőt érintettsége okán a szavazásból kizárja.

 

Határidő: elfogadás azonnal

Felelős:    Krisztin N. László polgármester

 

Krisztin N. László polgármester kéri, hogy aki az előterjesztés szerinti határozati javaslatot támogatja az elhangzott kiegészítésekkel, illetve azzal, hogy az ügyvéd úr adjon tájékoztatást arról, hogy milyen lépések szükségesen a Hartai képviselő úr által említett Badacsonytomajon lévő objektumokat érintő bírósági döntés okán, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 5 igen szavazattal, 1 tartózkodással és ellenszavazat nélkül (1 fő nem szavazott) meghozza az alábbi:

 

82/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

Háromoldalú megállapodásról

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

  1. a „Háromoldalú megállapodásról” tárgyában előkészített előterjesztést és annak mellékleteit megismerte.
  2. dönt abban, hogy dr. Végh József ügyvéd által előkészített szerződés megkötését támogatja.
  3. felkéri dr. Végh József ügyvédet a szerződő felekkel való együttműködésre, és a szükséges intézkedések megtételére.
  4. felkéri dr. Végh József ügyvédet, hogy adjon tájékoztatást arról, hogy milyen lépések szükségesen a Hartai képviselő úr által említett Badacsonytomajon lévő objektumokat érintő bírósági döntés okán
  5. felhatalmazza a 2. pont szerinti szerződés aláírására Krisztin N. László polgármestert.

 

Határidő: elfogadásra azonnal   

                 a szerződés megkötésére 15 nap

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

  1. Végh József ügyvéd

     Gyimesi Mónika műszaki-igazgatási ügyintéző

 

  1. Napirendi pont

     Bányász Strand hasznosítása

     Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

 

(Az előterjesztés a jegyzőkönyv 4. melléklete)

 

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi, Ügyrendi és Szociális bizottság. Felkéri a bizottság elnökét, hogy ismertesse a határozati javaslatot.

 

Borbélyné Galambos Gabriella bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága

  • 6 igen szavazattal, 1 tartózkodással, ellenszavazat nélkül Dr. Végh József ügyvéd módosító javaslatát elfogadja. A pályázati felhívás H. pontja tartalmazza büfé üzemeltetését a strandon, ez a bérleti szerződés 10. pontjában rögzítésre került. Javasolja törölni a H pontot, illetve a bérleti szerződés 10. pontját, mivel kötelezettségként nem írható elő olyan feltétel, amire alkalmatlan az épület.
  • A Pénzügyi Bizottság 6 igen szavazattal, 1 tartózkodással, ellenszavazat nélkül javasolja, hogy a pályázat beérkezésének határideje 2023. március 20. 10.00 óra legyen.
  • A Pénzügyi Bizottság 6 igen szavazattal, 1 tartózkodással, ellenszavazat nélkül javasolja, hogy a pályázat bontásának ideje 2023. március 20. 12.00 óra legyen.
  • A Pénzügyi Bizottság 6 igen szavazattal, 1 tartózkodással, ellenszavazat nélkül javasolja, hogy a pályázatok Dr. Végh József ügyvéd úrhoz érkezzenek be, az ő jelenlétében kerüljön sor a pályázatok bontására a Rózsakő teremben, 2023. március 21-én 10.00 órakor.
  • A Pénzügyi Bizottság javasolja, hogy bérleti szerződés időtartama 5 év legyen, 2023. május 1-től 2028. május 1-ig.
  • A Pénzügyi Bizottság 3 igen szavazattal, 2 tartózkodással, 2 ellenszavazattal nem fogadja el, hogy a bérleti díj 2,5 millió Ft/év + rezsiköltség legyen.
  • A Pénzügyi Bizottság 3 igen szavazattal, 3 tartózkodással, 1 ellenszavazattal nem fogadja el, hogy a bérleti díj 2 millió Ft/év + rezsiköltség legyen.
  • A Pénzügyi Bizottság 1 igen szavazattal, 3 tartózkodással, 3 ellenszavazattal nem fogadja el, hogy a bérleti díj 1,8 millió Ft/év + rezsiköltség legyen.
  • A Pénzügyi Bizottság 4 igen szavazattal, 3 tartózkodással, ellenszavazat nélkül elfogadja, hogy a bérleti díj 2,4 millió Ft/év + rezsiköltség legyen.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy a bérlő bérleti jogviszonya lejárt, ezért új pályázat kiírására van szükség. A Bányász strand értékesítése nem merült fel. Most a pályázati feltételeket kell pontosítani, melyhez a bizottság a javaslatait megtette.

 

Török Zoltán alpolgármester elmondja, hogy induló bérleti díjról van szó, ezt mind a három pályázat esetében kéri így értelmezni.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az összes ingatlanra vonatkozó pályáztatásnál javasolni fogja, hogy a pályázatok az ügyvéd úrhoz érkezzenek be, másnap történjen a bontás és a tárgyalás az érdeklődők jelenlétében.

 

Takács Lajos képviselő módosító indítványként javasolja, hogy a bérleti díj infláció követő legyen.

 

Forintos Ervin képviselő módosító indítványként javasolja, hogy a fizetés két részletben, május 1-ig, illetve július 31-ig történjen meg.

 

Mékli Bernadett képviselő elmondja, hogy a bizottság kérte a pontrendszer átdolgozását a Képviselő-testületi ülésre. Kérdezi, hogy az ügyvéd úr megküldte-e.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy nem jutott el hozzá. Ennél a napirendnél nem látja ezt javaslatként beépítve, de lehet róla tárgyalni.

 

Hartai Béla képviselő elmondja, hogy a pályázatban induló bérleti díj lesz megjelölve. Ha valaki eleve magasabbat ajánl meg, akkor ő nyer, így a licit kikerülhető. Az a véleménye, hogy nem lehet arra számítani, hogy ebből licit lesz.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy lehet, hogy a kiírásnak lesz hiányossága, de a pályázatot indokolás nélkül eredménytelennek lehet nyilvánítani.

 

Borbélyné Galambos Gabriella képviselő módosító indítványként javasolja, hogy két azonos beadvány esetében a helyi lakos élvezzen előnyt. Nincs sok idő, a határidő május 31.

 

Forintos Ervin képviselő elmondja, hogy az induló bérleti díj az, amit a liciten meg kell ajánlani, ez a licit alapja. Nem lehet eleve többet ajánlani, a licit a döntő.

 

Török Zoltán alpolgármester elmondja, hogy 6 üzlet lett pontrendszer alapján meghirdetve. Egyet sikerült kiírás után bérbe adni, egyre két évet, kettőre három évet kellett várni, a többi nincs kiadva. Nem ért egyet a pontrendszerrel, ha ilyen nehéz a bérbeadás, a hibákból tanulni kellene.

 

Forintos Ervin képviselő szerint fontos, hogy a helyiek előnyt élvezhessenek.

 

Krisztin N. László polgármester kérdezi, hogy vajon a helyiek közül ki tudná üzemeltetni a strandot. Valami mentén el kell indulni, a feltételekről dönteni kell. Ha nem lesz jelentkező, akkor kezeljük a helyzetet.

 

Mékli Bernadett képviselő elmondja, hogy nem a pontrendszert védi, hanem ami benne szerepelt. Mindannyian egyetértettek abban, hogy elsősorban helyi legyen, és olyan bérlő, aki ért is hozzá. Természetesen nincs kizárva, aki nem itt lakik. Úgy gondolja, hogy erre a bérleményre több jelentkező lesz. Ha az ügyvéd úr nem aktualizálta a pontrendszert, akkor most nem tudja, hogy miről is tárgyalnak. A bérleti díj esetében javasolja a licitet, nem javasolja abba belemenni, hogy aki a pályázatban 1 Ft-tal magasabb összeget jelöl meg, az a nyertes, mert az önkormányzatnak pénzre van szüksége.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy a költségvetésben mintegy 150 millió szabad pénzmaradvánnyal számoltunk, nem arról van szó, hogy az önkormányzatnak nincs forrása, hanem arról, hogy a jó gazdálkodást folytatva ki kell használni minden lehetőséget.

 

Hartai Béla képviselő elmondja, hogy a bizottsági ülésen ő tett javaslatot arra, hogy a pontrendszert itt is tervezzék be. Végig gondolva az egészet, azzal erősen tudna vitatkozni, hogy a pontrendszer miatt nem lehetett kiadni egyes bérleményeket. Egyetért azzal, hogy egységes rendszerben kell dolgozni, a különböző feltételekből káosz keletkezik.

 

Mékli Bernadett képviselő elmondja, hogy a pontrendszer a 3 évvel ezelőtti pályázati felhívásban már aktualizálva lett a 10 évvel ezelőttihez képest.

 

Gyimesi Mónika ügyintéző elmondja, hogy valóban változott az idők során. Volt olyan, hogy 6 pont, volt úgy, hogy csak 2 szerepelt benne. A testületnek el kellene gondolkodnia azon, hogy mit szeretne belevenni.

 

Laposa Bence elmondja, hogy a pénzügyi részek tekintetében két verzió van, vagy fix összeg és utána licit, vagy tetszőlegesen megajánlott összeg, a kettő verziója nem jó, nincs együtt logikailag értelme.

 

Török Zoltán alpolgármester elmondja, hogy elhangzott, hogy egy messziről jött idegen könnyebben nem tesz eleget a szerződésben foglaltaknak. A pontrendszert most nem tartja fontosnak, a testület indokolás nélkül megteheti, hogy nem fogadja el a pályázatot. A volt alpolgármester úr is továbbadta úgy a telket, hogy senkinek nem szólt róla. A hasonló esetekre kéri odafigyelni.

 

Hartai Béla képviselő elmondja, hogy ennek nincs köze a napirendhez, de reagálni kíván rá. A telket pályázati kiíráson nyerte el. Nem tekintette át elég alapossággal a kiírást, teljesen egyértelmű volt számára, hogy beépítési kötelezettséggel írták ki, tehát beépíthető. A tervet elkészíttette, az a testület elé beterjesztésre került. A jelenlegi testületben 3 olyan képviselő van, aki korábbi képviselőként elfogadta. A főépítész kétszer jóváhagyta, nem tudta, hogy nem beépíthető a telek. Kérdezi, hogy ebben az esetben ez tőle hogyan várható el. A jelenlévők között is van olyan, aki a kiírást megszavazta, bár tudta, hogy nem beépíthető. Lehet mondani bármit, de ő a szerződés szerint teljesített. Ez egy lezárt ügy, az önkormányzatnak 20 milliós kötbért fizetett ki, amit nem is kellett volna. Bevállalta és undorítónak tartja azt a vádaskodást, ami a településen felé irányul a háttérből. 14 hónap van még vissza a ciklusból, igyekszik a napi aktualitásokra fókuszálni.

 

Török Zoltán alpolgármester elmondja, hogy az elmondottakat nem veszi magára. A szerződésben szerepel, hogy ha a telek harmadik személy részére nem értékesíthető. Ha a tulajdonos mégis megteszi, akkor a meghatározott kötbért köteles megfizetni.

 

Krisztin N. László polgármester ezt a vitát lezárja. Kérdezi, hogy a napirendhez van-e további észrevétel.

 

Takács Lajos képviselő elmondja, hogy a pontrendszer hátránya, hogy erőteljes szelekciós hatása lehet, csak azt kellene ráírni, hogy kinek szeretné a testület kiadni. A helyiek pontrendszer nélkül is támogathatók. Egyébként pedig, ha bárki 10 milliót fizetne a strandért, az miért rossz az önkormányzatnak.

 

Hartai Béla képviselő elmondja, hogy a bérlőnek ki kell termelnie a bérleti díjat úgy, hogy a helyieknek biztosítja azt a kedvezményt, amit a másik két strand. Ha ez nem így lesz, akkor a helyiek elől elvett privát strand alakulhat ki.

 

Gyimesi Mónika ügyintéző elmondja, hogy a bizottsági javaslat szerint a H. pontot és a 10. pontot törölni kell. A felhívásban még 4 helyen szerepel a büfé kifejezés és a hozzákötődő feltétel. Ezt is javasolja kivenni.

 

Rakics Anna ügyvezető elmondja, hogy a pályázati felhívásnak tartalmaznia kell a helyi lakosoknak nyújtandó kedvezményeket, a Badacsony kártyát, és igazodnia kell a másik strandok nyitvatartási idejéhez. Ezeket az előző bérlő is teljesítette. Nem lehet megszabni, hogy milyen díjszabással termeli ezt ki. Úgy értelmezi, hogy a náluk megváltott bérleteket is el kell fogadnia.

 

Mékli Bernadett képviselő szerint liciten magasabb árat lehet elérni, úgy gondolja, hogy ez lenne a fair. A másik témára visszatérve, harmadik személynek tovább lett adva a telek, ami nem beépíthető, hanem egy „libalegelő”. Nem tudható, hogy ki mennyit keresett rajta, ilyet nem lehet a kamerába belemondani.

 

Laposa Bence megjegyi, hogy ez a vita az egész településsel szemben méltatlan.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy nem adott szót, mindenki térjen vissza a témához. Kérdezi, hogy ki ért egyet a pontrendszer beépítésével.

 

Hartai Béla képviselő javasolja erről akkor dönteni, ha az ügyvéd úr megérkezik és tájékoztatást ad.

 

Mékli Bernadett képviselő módosító indítványa, hogy a bérleményekről az ügyvéd úr jelenlétében, vagy rendkívüli ülésen, melyet fórum előz meg, döntsenek.

 

Forintos Ervin képviselő 10.18 órakor távozott a teremből.

Szavazásra jogosult képviselők száma: 6 fő

 

Krisztin N. László polgármester egyetért Mékli Bernadett képviselő módosító indítványával. Kéri, hogy aki támogatja, hogy ezeket a témákat akkor tárgyalja meg a Képviselő-testület, ha a ügyvéd úr megérkezik az ülésre, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

 

83/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

Bányász strand hasznosítása – napirend felfüggesztése

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Bányász strand hasznosítása napirend tárgyalását felfüggeszti.

A bérlemények hasznosításával összefüggő meghívó szerinti 4., 5., 6., és 7. napirendet Dr. Végh József ügyvéd úr megérkezését követően tárgyalja meg.

 

Határidő: azonnal

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

                

5./ Napirendi pont

      Önkormányzati ingatlanok hasznosítása

      Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

 

(Az előterjesztés a jegyzőkönyv 5. melléklete)

 

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi, Ügyrendi és Szociális bizottság. Felkéri a bizottság elnökét, hogy ismertesse a határozati javaslatot.

 

Borbélyné Galambos Gabriella bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az előterjesztés szerinti I. határozati javaslatot – értékbecslés készítésének elrendelését - elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy többször analfabétának nevezték őt és a testületet, amiért az un. Büdös-tó és környezetét nem hasznosítják. Az elmúlt 20 évben háromszor próbálták bevonni a fejlesztésbe ezt a területet, de minden alkalommal a Nemzeti Park elutasította. Fel fogja tenni a média oldalra az utolsó ilyen kísérletet, amikor egy látogatóközpont létrehozását álmodta meg a testület. Erről személyesen is tárgyaltak a Nemzeti Park vezetőjével, az általuk adott állásfoglalásban olvasható, hogy semmilyen programot nem lehet végrehajtani a területen környezetvédelmi, természetvédelmi és ökológiai szempontok miatt. Amit most meg akar vásárolni a kérelmező, ennek a programnak a része lett volna.

 

Hartai Béla képviselő javasolja értékbecslés készíttetését.

 

Krisztin N. László polgármester kérdezi, hogy további észrevétel van-e. Megállapítja, hogy nincs. Kéri, hogy aki az előterjesztés szerinti I. határozati javaslatot elfogadja, az értékbecslés elkészítésével egyetért, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

 

84/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

Önkormányzati ingatlanok hasznosítása

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

  1. megismerte az „Önkormányzati ingatlanok hasznosítása” tárgyában előkészített előterjesztést.
  2. dönt abban, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzata 1/1 kizárólagos tulajdonában levő Badacsonytomaj 2945 helyrajzi számú kivett 466 m2 terület nagyságú mocsár művelési ágú, és az önkormányzat 1/1 kizárólagos tulajdonában levő Badacsonytomaj 2949 helyrajzi számú 442 m2 terület nagyságú kivett beépítetlen területi ingatlan vonatkozásában értékbecslés elkészítését megrendeli.
  3. felkéri a Badacsonytomaji Közös Önkormányzati Hivatal illetékes ügyintézőjét, hogy a 2. pont vonatkozásában az intézkedés megtételére.
  4. felkéri Krisztin N. László polgármestert, hogy a döntésről értesítse a kérelmezőt.

 

Határidő: elfogadásra azonnal

                 értékbecslés megrendelésére 15 nap

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

  1. Bodnár Attila jegyző

                 Gyimesi Mónika műszaki-igazgatási ügyintéző

 

6./ Napirendi pont

      BVÖKI 2023. évi Szolgáltatási és Rendezvényterve

      Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

 

(Az előterjesztés a jegyzőkönyv 6. melléklete)

 

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi, Ügyrendi és Szociális bizottság. Felkéri a bizottság elnökét, hogy ismertesse a határozati javaslatot.

 

Borbélyné Galambos Gabriella bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a 2023. évi Szolgáltatási és Rendezvénytervet elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek azzal, hogy a BVKI igazgatója a testületi ülésig vizsgálja meg, és adjon tájékoztatást arról, hogy melyek azok a rendezvények, melyek biztonsági őr jelenlétét teszik szükségessé.  

 

Krisztin N. László polgármester kérdezi, hogy kérdés, hozzászólás van-e.

 

Nagy László igazgató kéri, hogy a Képviselő-testület a következő évi borhétvégék és szüreti rendezvény időpontjáról is döntsön, mert már a 2024. évi programok kiajánlása folyik. Megköszönné, ha a Kéknyelű virágzásának ünnepe időpontjáról is döntene a testület.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy a Borhetek esetében még lehetséges, de a testület hivatalosan még nem tárgyalta a szüreti rendezvény időpontját. Felmerültek javaslatok a változtatásra. A márciusi soros ülésen fogjuk rögzíteni ezeket az időpontokat, 9-én egyeztetésre kerül sor a borászatokkal, erről is lehet tárgyalni. A borhetekre július utolsó két hete, 3 hétvége a javaslat.

 

Borbélyné Galambos Gabriella képviselő kéri, hogy ebben az évben semmiképpen ne legyen változtatva a szüreti rendezvény időpontja, a szállásfoglalások már most érkeznek.

 

Forintos Ervin képviselő 10.25 órakor érkezett vissza a terembe.

Szavazásra jogosult képviselők száma: 7 fő

 

Nagy László igazgató elmondja, hogy több mint 50 éve a szüreti rendezvény időpontja szeptember második hétvégéje. Az idelátogatók tudják és számítanak erre az időpontra. Hosszú évek tapasztalata alapján mondja, hogy 5 perc alatt el lehet rontani valamit, aminek az újraépítéséhez hosszú idő kell.

 

Krisztin N. László polgármester kérdezi, hogy további észrevétel van-e. Megállapítja, hogy nincs. Kéri, hogy aki az előterjesztés szerinti határozati javaslatot elfogadja, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

 

85/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

  1. évi Szolgáltatási és Rendezvénytervéhez

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Badacsonytomaj Város Önkormányzat Kulturális Intézménye által elkészített 2023. évi Szolgáltatási és Rendezvénytervet elfogadja.

 

Határidő: elfogadásra azonnal

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

                 Nagy László megbízott intézményvezető

 

7./ Napirendi pont

       BVÖKI 2023. évi továbbképzési terve

       Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

 

(Az előterjesztés a jegyzőkönyv 7. melléklete)

 

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi, Ügyrendi és Szociális bizottság. Felkéri a bizottság elnökét, hogy ismertesse a határozati javaslatot.

 

Borbélyné Galambos Gabriella bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a BVKI 2023. évi továbbképzési tervét elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek.

 

Dr. Végh József ügyvéd úr 10.26 órakor megérkezett a Képviselő-testületi ülésre.

 

Krisztin N. László polgármester kérdezi, hogy kérdés, hozzászólás van-e. Megállapítja, hogy nincs. Kéri, hogy aki az előterjesztés szerinti határozati javaslatot elfogadja, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 5 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

 

86/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

  1. évi továbbképzési tervéhez

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Badacsonytomaj Város Önkormányzat Kulturális Intézménye által elkészített 2023. évi továbbképzési tervet elfogadja.

 

Határidő: elfogadásra azonnal

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

                Nagy László megbízott intézményvezető

 

8./ Napirendi pont

      Város Könyvtár éves beszámolója és munkaterve

      Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

 

(Az előterjesztés a jegyzőkönyv 8. melléklete)

 

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi, Ügyrendi és Szociális bizottság. Felkéri a bizottság elnökét, hogy ismertesse a határozati javaslatot.

 

Borbélyné Galambos Gabriella bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a Városi Könyvtár éves beszámolóját és munkatervét elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek.

 

Krisztin N. László polgármester kérdezi, hogy kérdés, hozzászólás van-e.

 

Nagy László igazgató elmondja, hogy megváltozik a könyvtár nyitvatartása. Március 1-től minden pénteken 10.00 – 12.00 óra között tart nyitva, majd a fűtési szezont követően az eredeti nyitvatartás szerint.

 

Krisztin N. László polgármester kérdezi, hogy további észrevétel van-e. Megállapítja, hogy nincs. Kéri, hogy aki az előterjesztés szerinti határozati javaslatot elfogadja, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

87/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

Városi Könyvtár éves beszámolójához és munkatervéhez

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Badacsonytomaj Város Önkormányzat Kulturális Intézménye által elkészített a Városi Könyvtár éves beszámolóját és munkatervét elfogadja.

 

Határidő: elfogadásra azonnal

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

                 Nagy László megbízott intézményvezető

 

 

9./ Napirendi pont

      Településrendezési eszközök módosítása -Hableány TRE – partnerségi lezárása – Záró

        Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

 

(Az előterjesztés a jegyzőkönyv 9. melléklete)

 

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi, Ügyrendi és Szociális bizottság. Felkéri a bizottság elnökét, hogy ismertesse a határozati javaslatot.

 

Borbélyné Galambos Gabriella bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az előterjesztés szerinti határozati javaslatot elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek.

 

Krisztin N. László polgármester köszönti Laposa Bencét. Kérdezi, hogy kérdés, hozzászólás van-e. Megállapítja, hogy nincs. Kéri, hogy aki az előterjesztés szerinti határozati javaslatot elfogadja, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

 

88/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

Településrendezési eszközök módosítása – Hableány TRE – partnerségi lezárása – Záró

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

  1. az előterjesztés szerint elfogadja a településrendezési eszközeinek részleges módosítására vonatkozóan az előterjesztés szerinti partnerségi egyeztetésen és az államigazgatási szervekkel történt tárgyalás után módosított bemutatott tervanyagot.
  2. dönt abban, hogy a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló 2020. évi LVIII. törvény szerinti 15 napos kifüggesztés alatt nem érkezett javaslat, vélemény, így a partnerségi egyeztetés lezárja.
  3. a dokumentum végső szakmai véleményezésre való megküldésével a Veszprém Vármegyei Kormányhivatal Állami Főépítészi Irodája felé, egyetért.
  4. egyúttal nyilatkozik, hogy az államigazgatási szervekkel egyetértve a környezeti vizsgálat a módosított dokumentációban szereplő módosításokhoz nem szükséges.

 

Határidő: azonnal

Felelős:    Krisztin N. László polgármester

                 Szabó Zoltán főépítész          

                 Gyimesi Mónika műszaki-igazgatási ügyintéző

 

10./ Napirendi pont

Gyalogátkelőhelyhez kapcsolódó önkormányzati ingatlanokat érintő fejlesztésekhez való hozzájárulás kérése

        Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

 

(Az előterjesztés a jegyzőkönyv 10. melléklete)

 

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi, Ügyrendi és Szociális bizottság. Felkéri a bizottság elnökét, hogy ismertesse a határozati javaslatot.

 

Borbélyné Galambos Gabriella bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az előterjesztés szerinti határozati javaslatot elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy évekkel ezelőtt felmerült a Hableány és a Tourinform Iroda között egy gyalogátkelőhely igénye. Laposa úr megterveztette és engedélyeztette. Komoly feladat volt, amit ezúton is megköszön. Az a kérése, hogy a megvalósítás során mindenki a saját területére vonatkozó fejlesztést csinálja meg.

 

Hartai Béla képviselő megköszöni Laposa úr kétéves munkáját. Szó volt arról, hogy az iskola előtt is szükség lenne a gyalogátkelőhelyre, ehhez kérné az iránymutatását.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy a műszaki ügyintézőnek ebben van tapasztalata, meg kell bízni a tervezőt, aki megtervezi és engedélyezteti. Javasolja ehhez ajánlatokat bekérni, illetve tervezői költségbecslés készítését is. A kivitelezési feladatokkal a VN. Kft-t javasolja majd megbízni. A napirend kapcsán elmondja, hogy a világítást át kell helyeztetni, a járdát le kell süllyeszteni. A felfestést a VN. Kft. meg tudja csinálni. Javasolja, hogy mérjék fel, hogy 15-20 méter hosszban az aszfalt felmarása és az újra aszfaltozás, illetve a vízelvezető rács rendberakása vagy új kialakítása mennyiért oldható meg. Kéri a felmérés mielőbbi elvégzését.

 

Laposa Bence elmondja, hogy külön kiviteli terv és költségbecslés nem készült a gyalogátkelőhely kapcsán. A terv folyományaként át kell építeni a Hableány oldalán egy 10-15 méteres járdaszakaszt a kijelölt taxiállomásig az ő területükön.

 

Krisztin N. László polgármester kérdezi, hogy további észrevétel van-e. Megállapítja, hogy nincs. Kéri, hogy aki az előterjesztés szerinti határozati javaslatot az elhangzott kiegészítésekkel együtt elfogadja, kézfelemeléssel jelezze.

 

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

 

89/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

Gyalogátkelőhelyhez kapcsolódó önkormányzati ingatlanokat érintő fejlesztésekhez való hozzájárulás kérése

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

  1. a Gyalogátkelőhelyhez kapcsolódó önkormányzati ingatlanokat érintő fejlesztésekhez való hozzájárulás kérésenapirend tárgyában előkészített előterjesztést megismerte.
  2. dönt abban, hogy a Veszprém Vármegyei Kormányhivatal VE/62/00658-17/2022. ügyiratszámmal a 8261 Badacsonytomaj, Park utca 26., Park utca 1232/2 hrsz-ú ingatlanon levő étterem előtti gyalogos-átkelőhely kijelölésének engedélyezési dokumentációjával kapcsolatos önkormányzati ingatlant érintő munkálatok elvégzésével elviekben támogatja a Badacsonytomaj VN Kft. megbízását, a várható költségek ismeretében.
  3. a 2. pont szerinti munkálatokra vonatkozó költségek tekintetében felkéri a Badacsonytomaji Közös Önkormányzati Hivatal ügyintézőjét, és a Badacsonytomaj VN Kft. ügyvezetőjét, hogy állítsanak össze egy költségkalkulációt.
  4. felkéri Krisztin N. László polgármestert, hogy a kérelmezőt értesítse a meghozott döntésről.
  5. Felkéri a műszaki ügyintézőt, hogy az iskola előtti zebra tervezésére is kérjen be ajánlatokat.

 

Határidő: elfogadásra azonnal

                 egyebekben 30 nap

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

                 Rakics Anna ügyvezető

                 Gyimesi Mónika műszaki-igazgatási ügyintéző

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy korábban beszéltek a felvezető úttal kapcsolatos anomáliákról. Továbbra is fennáll Laposa Bence szándéka a probléma közös megoldására.

 

11./ Napirendi pont

       Alsó-bazársori üzletek bérleti díjával kapcsolatos megkeresés

       Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

 

(Az előterjesztés a jegyzőkönyv 11. melléklete)

 

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi, Ügyrendi és Szociális bizottság. Felkéri a bizottság elnökét, hogy ismertesse a határozati javaslatot.

 

Borbélyné Galambos Gabriella bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 6 igen szavazattal, 1 tartózkodással, ellenszavazat nélkül elfogadja Mékli Bernadett módosító indítványát, miszerint a Felső bazársori vállalkozókhoz hasonlóan a bérleti díjat kérelmező két részletben fizesse be, az első részt május 31-ig, a második részletet pedig július 31-i határidővel.

 

Krisztin N. László polgármester kérdezi, hogy kérdés, hozzászólás van-e.

 

Mékli Bernadett képviselő elmondja, hogy a két részletben történő fizetés helyett befizethető a bérleti díj egyösszegben is.

 

Horváth Normann bérlő kérdezi, hogy a Tátikát és a Móló parkot érintően lesz-e építkezés. Ha igen, akkor ebből kifolyólag kár fogja érni őket, ezért nem szeretné előre befizetni az éves bérleti díjat. Második részlet befizetésének határidejét szeptemberre kéri módosítani.  

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy csekély információval rendelkezünk, úgy tudjuk, hogy lesz. Nyilván okozhat gondot az építkezés, de a hajóállomásról érkező tömeget valamilyen módon át kell juttatni a zebrán. Ha a Tátika oldalán lesz az építkezés, akkor a büfé felé lehetséges az elterelés. Ez kedvező is lehet.

 

Mékli Bernadett képviselő elmondja, hogy ha nem lesz bevétel, akkor beadható egy kérvény, melyről a testület dönt.

 

Hartai Béla képviselő elmondja, hogy a bizottsági ülésen feltett kérdésére – megtörtént-e a befizetés – megkaptuk a választ. Nincs befizetve a bérleti díj, nem tudja, hogy ezzel történt-e szerződésszegés. A pályázati kiírás alapján úgy néz ki, hogy módosítható a szerződés ezen része. Az építkezésből vélelmezhető jövedelem kiesés várható. 2019-ben a pályázók már tisztában voltak a Tátika tervezett felújításával. Ha ott egy nívós szolgáltatás jön létre, akkor a büfé bevétele is nőni fog. Az a magánvéleménye, hogy kárt nem tud a kérelmező igazolni.

 

Krisztin N. László polgármester kérdezi, hogy a fizetési változtatás annulálja-e átmenetileg a befizetési kötelezettséget.

 

Dr. Bodnár Attila jegyző elmondja, hogy a szerződésszegést a Képviselő-testületnek kell kimondani, mint a badacsonytomaji strandi büfék esetében is. Amíg a kérelemről nincs döntés, addig nem állapítható meg jogszerűen a szerződésszegés. Ha döntés lesz a szerződésbeli kötelmek végrehajtására, akkor lehet beszélni szerződésszegésről. A számla nem került befizetésre, de érkezett egy kérelem a kétrészletben való fizetésre. Úgy gondolja, hogy ez még nem szerződésszegési állapot.

 

Forintos Ervin képviselő kéri az ügyvéd úr álláspontját.

 

Dr. Végh József ügyvéd elmondja, hogy a bérleti díj elengedésére nincs lehetőség. Ugyanazt a bérleti díjat két részletben fizetné ki, az lehetséges. Módosítani kell a szerződés vonatkozó pontját, alá kell írni, rögzíteni a testületi határozat számát. Megjegyzi, hogy ha az építkezés más bérletet is érint, akkor a szerződésmódosítást ott is meg kell tenni.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy a testület egységesen szeretné kezelni a szerződések módosítását, megadva a lehetőséget, hogy ha a bérlő kéri, akkor két részletben fizethessen. Jelen esetben a második befizetési határidő szeptember 30. Erről kell majd szavazni.

 

Dr. Végh József ügyvéd elmondja, hogy előre, egy még fel sem merült problémáról nem célszerű tárgyalni. Az önkormányzat nem teremthet a szerződés fennállása alatt kedvezőbb helyzetet egy módosítással az önkormányzati és nemzeti vagyont illetően. Ha a bérleti díj befizetésre kerül teljes egészében, és ez a probléma felmerül, akkor lehet majd tárgyalni róla.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy ha pályázati úton jutott valaki önkormányzati bérlethez, akkor a módosítással kedvezőbb feltételeket nem teremthetünk. Vagyis az elmondottak szerint nem adható meg az engedély.

 

Borbélyné Galambos Gabriella képviselő kérdezi, hogy senkinek sem adható meg.

 

Dr. Végh József ügyvéd elmondja, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 6. § (8) bekezdése szerint nem. Ismerteti a vonatkozó részt. A változtatás 2023. január 1-től került be.

 

Borbélyné Galambos Gabriella képviselő kérdezi, hogy az ezután kiírandó pályázatoknál be lehet-e tenni a két részletben való fizetést.

 

Dr. Végh József ügyvéd elmondja, hogy ott igen.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy a nemzeti vagyonról szóló törvény 6. § 8. bekezdése alapján az ügyvéd úr által elmondottak szerint a testület nem tudja engedélyezni az Alsó-bazársori üzletek bérleti díjának két részletben történő fizetését. Kéri, hogy aki ezzel egyetért, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

 

90/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

Alsó-bazársori üzletek bérleti díjával kapcsolatos megkeresés

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

  1. az „Alsó-bazársori üzletek bérleti díjával kapcsolatos megkeresés” tárgyában előkészített előterjesztést és annak mellékleteit megismerte.
  2. dönt abban, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzata, mint Bérbeadó és Horváth Normann, mint Bérlő között 2019. november 15. napján az Alsó-bazársori 1. és 2. számú üzletre létrejött bérleti és üzemeltetési szerződésének bérleti díj fizetésére vonatkozó 6.) pontjának módosítását a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény 6. § (8) bekezdése, és Dr. Végh József ügyvéd állásfoglalásának figyelembevételével nem támogatja.
  3. felkéri a Badacsonytomaji Közös Önkormányzati Hivatal Költségvetési- és adóosztályát a további szükséges intézkedések megtételére.
  4. felkéri a Badacsonytomaji Közös Önkormányzati Hivatal illetékes ügyintézőjét, hogy a bérlőt értesítse a döntésről.

 

Határidő: elfogadásra azonnal   

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

     Gyimesi Mónika műszaki-igazgatási ügyintéző

                 Tamás Lászlóné osztályvezető

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy előfordulhat, hogy a probléma megoldódik önmagától. Ha tudjuk, hogy mikor indul a beruházás és elkészül az organizációs terv, egyeztetni fogunk.

 

Elmondja, hogy visszatérünk a meghívó szerinti 4. napirendi pont tárgyalására, mely felfüggesztésre került. Köszönti ügyvéd urat. Elmondja, hogy a Bányász strand hasznosítása napirend kapcsán kérdések merültek fel. A bizottság itt nem tett ajánlást a pontrendszer alkalmazására, de most előtérbe került. Megjegyzi, hogy a tartalma folyamatosan változott. Másik, hogy a két részletben történő – május 31-ig, és július 31-ig – fizetés legyen benne a pályázati kiírásban. Kérdezi, hogy az infláció követés benne van-e.

 

Dr. Végh József ügyvéd elmondja, hogy igen.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy elhangzott, hogy 2,4 millió forint/év legyen az induló bérleti díj, pontosítani kell, hogy milyen módon kell ezt megajánlani. Egyik verzió, hogy mindenki ajánl egy összeget, egyenlőség esetén licitre kerül sor. Másik út, hogy az alap 2,4 millió, utána liciten dől el, hogy ki lesz a nyertes pályázó.

 

Hartai Béla képviselő elmondja, hogy nem volt a bizottsági ülésen szavazás a módosító indítványáról, hibás tájékoztatást adott.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy a bizottsági javaslatokról fog szavazást kérni. A képviselő-testület Badacsonytomaj Város Önkormányzatának 1/1 tulajdonát képező Badacsonytomaj 2552 hrsz-ú, Bányász strand ingatlan hasznosítása okán pályázat kiírását határozza el, melyhez a versenyfelhívás feltételeit meghatározza.  

Kéri, hogy aki egyetért azzal, hogy a pályázati felhívás h. pontja és a bérleti szerződés 10. pontja kerüljön törlésre, illetve a pontosítás történjen meg mindenütt, ahol a büfé megnevezés szerepel, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, 1 tartózkodással és ellenszavazat nélkül meghozza az alábbi:

 

91/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

Bányász strand hasznosítása

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt arról, hogy a Bányász strand hasznosítására vonatkozó pályázati felhívás h. pontja és a bérleti szerződés 10. pontja kerüljön törlésre, illetve pontosításra mindenütt, ahol a büfé megnevezés szerepel.

 

Határidő: elfogadásra azonnal   

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

     Gyimesi Mónika műszaki-igazgatási ügyintéző

                

Krisztin N. László polgármester kéri, hogy aki egyetért azzal, hogy a pályázatok beérkezésének határideje március 20. 10.00 óra, ezen határidőig fizikailag be kell érkezniük a pályázatoknak, helye Dr. Végh József ügyvéd irodája, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, 1 tartózkodással és ellenszavazat nélkül meghozza az alábbi:

 

92/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

Bányász strand hasznosítása

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt arról, hogy a pályázatok beérkezésének határideje március 20. 10.00 óra, helye Dr. Végh József ügyvéd irodája.

 

Határidő: elfogadásra azonnal   

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

     Gyimesi Mónika műszaki-igazgatási ügyintéző

 

Krisztin N. László polgármester kéri, hogy aki egyetért azzal, hogy a pályázatok bontására és a pályázati tárgyalásra 2023. március 21-én 10.00 órakor kerüljön sor, ügyvéd úr jelenlétében, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, 1 tartózkodással és ellenszavazat nélkül meghozza az alábbi:

 

93/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

Bányász strand hasznosítása

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt arról, hogy a pályázatok bontására és a pályázati tárgyalásra 2023. március 21-én 10.00 órakor kerüljön sor a Rózsakő teremben Dr. Végh József ügyvéd jelenlétében.

 

Határidő: elfogadásra azonnal   

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

     Gyimesi Mónika műszaki-igazgatási ügyintéző

 

Krisztin N. László polgármester kéri, hogy aki egyetért azzal, hogy az induló bérleti díj 2,4 millió Ft/év + rezsiköltség legyen, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

 

94/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

Bányász strand hasznosítása

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt arról, hogy az induló bérleti díj összege 2,4 millió forint/év + rezsiköltség legyen.

 

Határidő: elfogadásra azonnal   

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

     Gyimesi Mónika műszaki-igazgatási ügyintéző

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy a két verzió merült fel. Egyik, hogy ezt az összeget mindenkinek meg kell ajánlani, majd licittel folytatódik az eljárás. A másik, hogy a pályázat keretében mindenki ajánl egy összeg, ha az egyezik, csak akkor lesz licit. Először az első verzióról kéri a képviselők véleményét. Aki elfogadja, kézfelemeléssel jelezze.  

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, 1 tartózkodással és ellenszavazat nélkül meghozza az alábbi:

 

95/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

Bányász strand hasznosítása

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt arról, hogy a 2,4 millió forint/év indulóárat minden pályázónak meg kell ajánlani, majd ezt követően licittel folytatódik a pályázati eljárás. A pályázat nyertese az, aki a magasabb összegű ajánlatot teszi.

 

Határidő: elfogadásra azonnal   

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

     Gyimesi Mónika műszaki-igazgatási ügyintéző

 

Krisztin N. László polgármester kérdezi, hogy a május 31-ig, illetve a július 31-ig történő részletfizetési lehetőség bekerüljön-e automatikusan a pályázati kiírásba.

 

Dr. Végh József ügyvéd javasolja rögzíteni.

 

Krisztin N. László polgármester kéri, hogy aki egyetért azzal, hogy a két részletben történő fizetést az egyösszegű fizetés mellett a testület tegye lehetővé, melynek az elbírálás szempontjából nincs jelentősége – kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, 1 tartózkodással és ellenszavazat nélkül meghozza az alábbi:

 

96/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

Bányász strand hasznosítása

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt arról, hogy az egyösszegű bérleti díj befizetése mellett a két részletben történő – május 31-ig, illetve július 31-ig történő – fizetést lehetővé teszi, ennek az elbírálás szempontjából nincs jelentősége.

 

Határidő: elfogadásra azonnal   

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

     Gyimesi Mónika műszaki-igazgatási ügyintéző

 

Török Zoltán alpolgármester kéri odafigyelni arra, hogy ez az összeg a szezonra szól, de egész évben kinyithat a bérlő.

 

Hartai Béla képviselő kérdezi, hogy mi történik, ha ismét lesz egy pandémia helyzet, hogyan kell számítani a bérleti díjat.

 

Dr. Végh József ügyvéd elmondja, hogy a szerződés 5 éves határozott időtartamra jön létre. Ha időközben esetlegesen olyan jogszabály lép életbe, ami a bérleti díj fizetését befolyásolja, akkor kell majd a szerződést módosítani, de ne előlegezzük meg.

 

Krisztin N. László polgármester javasolja, hogy szezonon kívüli nyitvatartásról a bérlő szabadon dönthessen.

 

Mékli Bernadett képviselő elmondja, hogy a strandi büfék éves szerződésében az szerepel, hogy június 1-től nyithatnak ki, és január 31-ig be kell fizetni a bérleti díjat. Kéri az ügyvéd urat, hogy ezt nézze át.

 

Krisztin N. László polgármester kéri, hogy aki a bizottság által javasolt 5 éves bérleti időszakkal az említett periódusban egyetért, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, 1 tartózkodással és ellenszavazat nélkül meghozza az alábbi:

 

97/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

Bányász strand hasznosítása

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt arról, hogy a Bányász strandot 5 éves időtartamra adja bérbe.

 

Határidő: elfogadásra azonnal   

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

     Gyimesi Mónika műszaki-igazgatási ügyintéző

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztés szerint a licitösszeg emelésének mértéke 150.000 Ft. Kéri, hogy aki ezzel egyetért, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, 1 tartózkodással és ellenszavazat nélkül meghozza az alábbi:

 

98/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

Bányász strand hasznosítása

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt arról, hogy a licitösszeg emelésének mértéke 150.000,- Ft.

 

Határidő: elfogadásra azonnal   

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

     Gyimesi Mónika műszaki-igazgatási ügyintéző

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy felmerült még a pontrendszer. Kéri, hogy aki javasolja, hogy egy megfelelően kidolgozott formában a pontrendszer kerüljön bele a szerződésbe, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 3 igen szavazattal, 4 tartózkodással és ellenszavazat nélkül meghozza az alábbi:

 

99/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

Bányász strand hasznosítása

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nem javasolja, hogy a Bányász strand hasznosítására kiírt pályázati felhívásba a pontendszer bekerüljön.

 

Határidő: elfogadásra azonnal   

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

     Gyimesi Mónika műszaki-igazgatási ügyintéző

 

 

Takács Lajos képviselő kérdezi, hogy a szerződés inflációkövető-e.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy ezt tisztáztuk, igen.

 

Dr. Végh József ügyvéd kéri a testületet, hogy a pontrendszer kidolgozásához adjon támpontokat.

 

Krisztin N. László polgármester megjegyzi, hogy ebben az esetben nem lesz pontrendszer.

 

 

12./ Napirendi pont

       Kisfaludy-ház hasznosítása

       Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

 

(Az előterjesztés a jegyzőkönyv 12. melléklete)

 

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi, Ügyrendi és Szociális bizottság. Felkéri a bizottság elnökét, hogy ismertesse a határozati javaslatot.

 

Borbélyné Galambos Gabriella bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága

  • 4 igen szavazattal, 2 tartózkodással és 1 ellenszavazattal támogatja, hogy a korábban megalkotott pontrendszert aktualizálva Dr. Végh József ügyvéd úr illessze be a pályázati kiírásba, a márciusi testületi ülésre így kerüljön be az anyag.
  • A Pénzügyi Bizottság 6 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal és tartózkodás nélkül javasolja, hogy a licitösszeg emelésének mértéke 200.000,- Ft legyen.
  • A Pénzügyi Bizottság 4 igen szavazattal, 2 tartózkodással, 1 ellenszavazattal Hartai Béla javaslatát támogatja, miszerint a bérleti díj évi 12 millió forint legyen + rezsiköltség, inflációkövető módon.
  • A Pénzügyi Bizottság 6 igen szavazattal, 1 tartózkodással, ellenszavazat nélkül a határozati javaslatot egyebekben elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy elővásárlási jog gyakorlásával 10 évvel ezelőtt az önkormányzat vásárolta meg a Kisfaludy házat. Majd lefolytatott néhány eljárást, aminek az eredménye az lett, hogy a talált olyan bérlőt, aki a szerződésben megfogalmazottak szerint üzemeltette az objektumot. A szerződés ez év december 31-el jár le, de nem szabad az utolsó pillanatra halasztani. Nem könnyű feladat hosszútávú bérleti szerződést kötni. A Kisfaludy ház az önkormányzat tulajdona, felújításra szorul. Az utóbbi időben lakodalmak, esküvők kerültek megrendezésre ott, a vendégek megelégedésére. Az épület eredetileg egy pince volt, most odakerült egy sátor. El kell majd érni, hogy ezt a leendő bérlő cserélje le egy más anyagra. Mostanában megjelennek az átlátszó teraszok, ez nyilván költséget jelent. Az örökségvédelem is illetékes a felújítások során, melyből nagy volumenű nem volt az elmúlt időszakban. Az illemhely lett átalakítva, illetve a testület megcsináltatta a tetőt és a villámvédelmet. A jelenlegi bérlő napelemet szeretne feltenni, ha nem ő nyer, akkor ezzel elszámolunk.

 

Forintos Ervin képviselő elmondja, hogy a régi döntéshozatali eljárásban részt vett. Úgy gondolja, hogy az amortizáció több, mint a 12 milliós bérleti díj évente, a nyár folyamán javasolja megvizsgáltatni az objektum állapotát. Az önkormányzat forrásai végesek, ha hosszú távon meg akarjuk őrizni a Kisfaludy-házat, akkor arra sokat kell fordítani. Ha nem az előző bérlő lesz a nyertes, a berendezési tárgyakat elviszi, csak a falak maradnak meg. Az épület kiemelkedő jelentőségű. Ha a leendő bérlő olyan pályázatot adna be, melyben a felújításra jelentős összeget fordít, azt támogatólag fogadná.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az épület a helyi turizmus egyik célpontja, fontos a szolgáltatás minősége. Olyan partner kellene, aki a fejlesztést, a bérleti díj fizetését, és a színvonalas üzemeltetést is tudja biztosítani.

 

Takács Lajos képviselő szerint évi 12 millió forint bérleti díj nagyon alacsony, legalább 15 millióra tesz javaslatot. Ha a testület azt akarja, hogy legyen felújítás is, akkor ez még magasabb is lehet, és levonhatja belőle a költségeit a bérlő.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy a felújításra szükség van. Egyik út, ha sikerül pályázati forrást szerezni rá, de erre most kicsi az esély. Legalább 200 milliót kellene ráfordítani. A pályázatot a miniszter úr támogatja, az Egry Múzeum és a Szegedy Róza ház is a szívügye. Másik lehetőség, hogy a bérlő fejleszt és beszámítja. Kéri az ügyvéd urat, hogy illessze be a kiírásba, hogy ha önkormányzati felújításra kerülne sor, azt tűrni köteles a bérlő.

 

Takács Lajos képviselő szerint, ha 5 év a bérleti időszak, akkor nem várható el senkitől, hogy komoly pénzt tegyen bele.

 

Mékli Bernadett képviselő egyetért azzal, hogy muszáj felújítani. Ha túl magas a bérleti díj, azt a vendég fogja megfizetni. Javasolja a 12 milliós bérleti díjat azzal, hogy abból a bérlő évente 20 %-ot köteles visszaforgatni az épületre.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy a felmerült problémák sokkal komolyabb összeget, 30 milliós tételeket jelentenek. A leendő bérlőnek tudni kell, hogy fejlesztési szükséglet van, az épületre költeni kell.

 

Forintos Ervin képviselő szerint egyre romlik az épület állapota, ha nem fordítunk rá vissza. Egyetért azzal, hogy erre egy koncepció terv jobb lenne, mint az évi 12 milliós bérleti díj.

 

Dr. Végh József ügyvéd elmondja, hogy ha a bérleti díj 20 %-át visszaforgatja, az kevés. Olyan fejlesztési koncepciót kell kidolgozni, hogy az mindenben az épület javát szolgálja. A bizottsági ülésen elmondta, de nem volt rá reakció, hogy tudomásul kell venni, hogy a bérleti időtartamra 5 év kevés, legalább 10 év szükséges.

 

Mékli Bernadett képviselő javasolja elnapolni a napirend további tárgyalását, és leülni egyeztetni a jelenlegi bérlővel.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy a bérlő mindent leírt. Csak akkor tud a testület dönteni, ha nem várjuk el, hogy ő fejlesszen.

 

Török Zoltán alpolgármester javasolja a pályázó részére a megtekintés lehetőségét megadni. 15 milliós induló bérleti díjat javasol, felújítási kötelezettség nélkül. Nem ért egyet azzal, hogy azért ne emeljék a bérleti díjat, mert azt a vendég fizeti meg. Turisztikai központ a Kisfaludy-ház, mindenki tudja, hogy drága helyszín.

 

Krisztin N. László polgármester javasolja, hogy valóban napolják el a napirendet. A jelenlegi bérlők anyagát fórum keretében tekintsék át, majd egy közeli rendkívüli ülésen döntsék el, hogy kitől várja az önkormányzat a fejlesztést. Most nem lehet felelősen dönteni. Kéri, hogy aki egyetért azzal, hogy most ne legyen döntés, rendkívüli ülés keretében tárgyalják újra, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

 

100/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

Kisfaludy-ház hasznosítása

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzat 1/1 tulajdonát képező Badacsonytomaj 035/26 hrsz-ú, természetben az ún. Kisfaludy-ház ingatlan hasznosítása tárgyában a döntést elnapolja, a lehetőségeket képviselői fórum keretében áttárgyalja, majd rendkívüli ülés keretében hozza meg döntését.

 

Felkéri a Badacsonytomaji Közös Önkormányzati Hivatal illetékes ügyintézőjét, hogy kérelmezőt a döntésről értesítse.

 

Határidő: azonnal, egyebekben 5 nap

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

                 Gyimesi Mónika ügyintéző

 

13./ Napirendi pont

        Badacsonyi büfé hasznosítása

       Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

 

(Az előterjesztés a jegyzőkönyv 13. melléklete)

 

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi, Ügyrendi és Szociális bizottság. Felkéri a bizottság elnökét, hogy ismertesse a határozati javaslatot.

 

Borbélyné Galambos Gabriella bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága

  • 2 igen szavazattal, 2 tartózkodással és 3 ellenszavazattal nem támogatja Hartai Béla módosító indítványát, miszerint az aktualizált pontrendszer itt is kerüljön beépítésre a pályázati kiírásba és a szerződésbe.
  • A Pénzügyi Bizottság 5 igen szavazattal, 2 tartózkodással, ellenszavazat nélkül javasolja, hogy a pályázat beérkezésének ideje 2023. március 20. 10.00 óra legyen.
  • A Pénzügyi Bizottság 5 igen szavazattal, 2 tartózkodással, ellenszavazat nélkül javasolja, hogy a pályázat bontásának ideje 2023. március 20. 12.00 óra legyen.
  • A Pénzügyi Bizottság 5 igen szavazattal, 2 tartózkodással, ellenszavazat nélkül javasolja, hogy a pályázatok bontására Badacsonytomajon, a Közös Önkormányzati Hivatalban 2023. március 21-én 10.00 órakor kerüljön sor.
  • A Pénzügyi Bizottság 5 igen szavazattal, 2 tartózkodással, ellenszavazat nélkül javasolja, hogy bérleti szerződés időtartama 5 év legyen.
  • A Pénzügyi Bizottság 5 igen szavazattal, 2 tartózkodással, ellenszavazat nélkül javasolja, hogy az induló bérleti díj 5 millió Ft/év + rezsiköltség legyen.
  • A Pénzügyi Bizottság 5 igen szavazattal, 1 tartózkodással, ellenszavazat nélkül javasolja, hogy licitlépcső 150.000,- Ft legyen.
  • A Pénzügyi Bizottság 5 igen szavazattal, 2 tartózkodással, ellenszavazat nélkül javasolja fentiek figyelembevételével az előterjesztés szerinti határozati javaslatot elfogadásra a képviselő-testületnek.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy a bérlő a bérleti jogviszony időtartama alatt gondolt egyet, és befejezte a tevékenységét. Jelenleg nincs bérlő, pályázatot kell kiírni a büfé hasznosítására. Az ügyvéd úr az előzetes dokumentumokat előkészítette. Kérdezi, hogy kérdés, hozzászólás van-e.

 

Dr. Végh József ügyvéd elmondja, hogy 130 m2 + 127 m2 közterület volt. Ez módosításra került.

 

Hartai Béla képviselő módosító indítványként javasolja, hogy az egységesítési elv alapján a pontrendszer kerüljön bele.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy a bizottsági javaslatokról fog szavaztatni. Kéri, hogy aki Hartai Béla módosító indítványát, miszerint az aktualizált pontrendszer itt is kerüljön beépítésre a pályázati kiírásba és a szerződésbe támogatja, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal és 4 tartózkodással meghozza az alábbi:

 

101/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

Badacsonyi büfé hasznosítása

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzat 1/1 tulajdonát képező Badacsonytomaj 2553 hrsz-ú, természetben az ún. Badacsonyi strandon lévő büfé hasznosítása tárgyában nem támogatja Hartai Béla módosító indítványát, miszerint az aktualizált pontrendszer itt is kerüljön beépítésre a pályázati kiírásba és a szerződésbe.

 

Határidő: azonnal

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

                 Gyimesi Mónika ügyintéző

 

Krisztin N. László polgármester kéri, hogy aki egyetért azzal, hogy pályázat beérkezésének határideje 2023. március 20. 10.00 óra legyen, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

 

102/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

Badacsonyi büfé hasznosítása

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt arról, hogy a pályázat beérkezésének határideje 2023. március 20-án 10.00 óra.

 

Határidő: azonnal

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

                 Gyimesi Mónika ügyintéző

 

Krisztin N. László polgármester kéri, hogy aki egyetért azzal a módosító javaslattal, hogy a pályázatok az ügyvéd úrhoz érkezzenek be, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

 

103/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

Badacsonyi büfé hasznosítása

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt arról, hogy a pályázatok Dr. Végh József ügyvéd úrhoz érkezzenek be.  

 

Határidő: azonnal

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

                 Gyimesi Mónika ügyintéző

 

Krisztin N. László polgármester kéri, hogy aki egyetért azzal, hogy a bontás és a tárgyalás időpontja 2023. március 21-én 10.00 óra legyen, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

 

104/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

Badacsonyi büfé hasznosítása

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt arról, hogy a pályázati bontás és tárgyalás időpontja 2023. március 21-én 10.00 óra, helyszíne pedig a Badacsonytomaji Közös Önkormányzati Hivatal Rózsakő terme.

 

Határidő: azonnal

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

                 Gyimesi Mónika ügyintéző

 

Krisztin N. László polgármester kéri, hogy aki egyetért azzal, hogy a bérleti szerződés időtartama 5 év legyen, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

 

105/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

Badacsonyi büfé hasznosítása

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt arról, hogy a bérleti szerződés időtartama 5 év.

 

Határidő: azonnal

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

                 Gyimesi Mónika ügyintéző

 

Krisztin N. László polgármester kéri, hogy aki támogatja, hogy az induló bérleti díj 5 millió Ft/év + rezsi legyen azzal, hogy az a nyertes pályázó, aki a liciten többet ajánl meg, illetve a bérleti díj inflációkövető, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

 

106/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

Badacsonyi büfé hasznosítása

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt arról, hogy induló bérleti díj 5 millió Ft/év + rezsi azzal, hogy az a nyertes pályázó, aki a liciten többet ajánl meg, illetve a bérleti díj inflációkövető.

 

Határidő: azonnal

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

                 Gyimesi Mónika ügyintéző

 

Krisztin N. László polgármester kéri, hogy aki egyetért azzal, hogy a licitlépcső 150.000,- Ft legyen, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

 

107/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

Badacsonyi büfé hasznosítása

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt arról, hogy a licitlépcső 150.000,- Ft.

 

Határidő: azonnal

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

                 Gyimesi Mónika ügyintéző

 

Krisztin N. László polgármester kéri, hogy aki globálisan, fenti döntések szerint elfogadja a pályázat kiírását, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

 

108/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

Badacsonyi büfé hasznosítása

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Badacsonyi büfé hasznosítására a pályázat kiírását az előbbi döntéseknek megfelelően globálisan elfogadja.

 

Határidő: azonnal

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

                 Gyimesi Mónika ügyintéző

 

Krisztin N. László polgármester még egy szavazást kér. Kéri, hogy aki egyetért azzal, hogy a leendő bérlő az egyösszegű fizetés mellett kapjon lehetőséget a két részletben történő fizetésre is, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

 

109/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

Badacsonyi büfé hasznosítása

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete egyetért azzal, hogy a leendő bérlő az egyösszegű fizetés mellett kapjon lehetőséget a két részletben történő – május 31-ig és július 31-ig – fizetésre is.

 

Határidő: azonnal

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

                 Gyimesi Mónika ügyintéző

 

 

14./ Napirendi pont

        Felső-bazársori üzletek hasznosításáról

        Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

 

(Az előterjesztés a jegyzőkönyv 14. melléklete)

 

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy a Felső bazársoron a BonVino udvara felől az önkormányzatnak több üzlete van, kettő közülük hosszú ideje bérlő nélkül. Ezeket szeretnénk kiadni. Az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi, Ügyrendi és Szociális bizottság. Felkéri a bizottság elnökét, hogy ismertesse a határozati javaslatot.

 

Borbélyné Galambos Gabriella bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 6 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül a határozati javaslatokhoz az alábbi javaslatokat teszi:

  • a pályázat beérkezésének határideje 2023. április 5-én 10.00 óra
  • a pályázat bontásának ideje 2023. április 5-én 12.00 óra
  • induló bérleti díj: 1.150.000,- Ft/év + rezsiköltség, infláció követéssel
  • bérleti jogviszony időtartama 5 év
  • licitösszeg emelésének mértéke 20.000,- Ft
  • a fizetés két részletben, első részlet május 31-ig, a második részlet július 31-i határidővel.

 

Krisztin N. László polgármester kérdezi, hogy kérdés, hozzászólás van-e.

 

Forintos Ervin képviselő módosító indítványként teszi fel, hogy a bérleti díj 950 eFt + rezsi/év legyen.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az eddigi kísérletek során felmerült, hogy a két üzletet egyben akarták kivenni. Ezzel kell-e foglalkozni.

 

Mékli Bernadett képviselő javasolja, hogy ha egy üzletre pályáznak, akkor maradjon az 1.150 eFt, ha egyben a kettőt, akkor adjon a testület engedményt.

 

Török Zoltán alpolgármester javasolja itt a pontrendszer törlését.

 

Krisztin N. László polgármester kérdezi a pályázati referenstől, hogy ha egybe akarják nyitni a két üzletet, tűri -e az irányító hatóság, mivel még nem telt el az 5 éves fenntartási időszak.

 

Molnár Mihály pályázati referens elmondja, hogy tapasztalata szerint igen, ha az épület megjelenése és funkciója nem változik. Viszont az irányító hatóságot tájékoztatni kell előtte, és válaszukat meg kell várni.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy a bizottsági ülésen mindenki részéről igényként merült fel, hogy a helyieket próbáljuk helyzetbe hozni. Úgy gondolja, hogy egy helyi fiatalnak egy vállalkozás elkezdése szinte reménytelen, a badacsonyi üzletek nagy része magánkézben van, a kiinduláshoz olyan összeg kell, ami meghaladja a lehetőségeket. Négy fiatal kereste meg a pandémia alatt, hogy hazaköltözne, ha tudna itt vállalkozást indítani. Ha reálisan szeretne ilyen tevékenységet folytatni, ebben a két üzletben van lehetőség rá. Olyan fizetési feltételrendszert kellene találni, ami segíti őket, pld. az első évben csak 10 % a bérleti díj, a második évben 50 %, utána lenne 100 %.

 

Hartai Béla képviselő nagyon jó gondolatnak tartja, de kérdés, hogy hogyan lehet megvalósítani. Többször elhangzott, hogy ne alkalmazzuk a pontrendszert.

 

Dr. Bodnár Attila jegyző elmondja, hogy másutt is szokás, hogy a vállalkozni kívánó fiatal az első évben bérleti díj-kedvezményt kap 50-90 %-ban, majd csak a harmadik évtől fizet teljes összeget. De ebben az esetben korhatár megjelölésével kell meghirdetni. Mutassa be a kívánt tevékenységet, majd az ötletpályázatok alapján választ a testület.

 

Borbélyné Galambos Gabriella képviselő elmondja, hogy 25 évesen a legtöbben még tanulnak. Reális korhatárt kell beírni.

 

Hartai Béla képviselő módosító indítványa egy hasznosítási pályázat kiírása, korhatár megjelölésével, melyben a pályázó jelölheti meg a bérleti díjat.

 

Krisztin N. László polgármester kéri, hogy aki egyetért azzal a módosító indítvánnyal, hogy Dr. Végh József ügyvéd úr készítsen elő egy hasznosítási ötletpályázatot, mellyel a helyi fiatalokat támogatná a testület, majd azt terjessze rendkívüli ülésen a testület elé, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, 1 tartózkodással és ellenszavazat nélkül meghozza az alábbi:

 

110/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

Felső bazársori üzletek hasznosításáról

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt arról, hogy a tárgyi napirendben most nem hoz döntést.

Felkéri Dr. Végh József ügyvéd urat, hogy a Felső-bazársori 2. és 3. üzletek vonatkozásában készítsen elő egy hasznosítási ötletpályázatot, mellyel a helyi fiatalokat támogatná a testület, majd terjessze be a Képviselő-testület rendkívüli ülésére.

 

Határidő: azonnal, egyebekben rendkívüli ülésre

Felelős:    Krisztin N. László polgármester

                 Dr. Végh József ügyvéd

                 Gyimesi Mónika ügyintéző

 

15./ Napirendi pont

        Badacsonytomaj Város 2023. évi közbeszerzési terve

       Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

 

(Az előterjesztés a jegyzőkönyv 15. melléklete)

 

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi, Ügyrendi és Szociális bizottság. Felkéri a bizottság elnökét, hogy ismertesse a határozati javaslatot.

 

Borbélyné Galambos Gabriella bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 6 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal, tartózkodás nélkül Badacsonytomaj Város 2023. évi közbeszerzési tervét az előterjesztés szerinti tartalommal elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek.

 

Krisztin N. László polgármester kérdezi, hogy kérdés, hozzászólás van-e. Megállapítja, hogy nincs. Kéri, hogy aki az előterjesztés szerinti határozati javaslatot elfogadja, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

 

111/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának 2023. évi közbeszerzési tervéről

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Badacsonytomaj Város Önkormányzatának 2023. évi közbeszerzési tervét a melléklet szerinti tartalommal elfogadja.

 

Határidő: elfogadás azonnal

Felelős:    Krisztin N. László polgármester

                 Molnár Mihály pályázati referens

                 BB tagok

 

 

16./ Napirendi pont

       Beszerzési Szabályzatról

       Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

 

(Az előterjesztés a jegyzőkönyv 16. melléklete)

 

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi, Ügyrendi és Szociális bizottság. Felkéri a bizottság elnökét, hogy ismertesse a határozati javaslatot.

 

Borbélyné Galambos Gabriella bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 5 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal, 1 tartózkodással az előterjesztés szerinti határozati javaslatot elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek.

 

Krisztin N. László polgármester kérdezi, hogy kérdés, hozzászólás van-e. Megállapítja, hogy nincs. Kéri, hogy aki az előterjesztés szerinti határozati javaslatot elfogadja, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 5 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal és 1 tartózkodással meghozza az alábbi:

 

112/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

Beszerzési szabályzatról

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Badacsonytomaj Város Önkormányzata beszerzések lebonyolításával kapcsolatos eljárásrendről szóló szabályzatát az előterjesztés melléklete szerinti formában és tartalommal elfogadja.

 

Határidő: elfogadásra azonnal

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

 

 

17./ Napirendi pont

      Szociális és Egészségügyi Alapellátási Intézmény – együttműködési megállapodás

      Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

 

(Az előterjesztés a jegyzőkönyv 17. melléklete)

 

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi, Ügyrendi és Szociális bizottság. Felkéri a bizottság elnökét, hogy ismertesse a határozati javaslatot.

 

Borbélyné Galambos Gabriella bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 5 igen szavazattal, 2 tartózkodással az előterjesztés szerinti határozati javaslatot elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek.

 

Krisztin N. László polgármester kérdezi, hogy kérdés, hozzászólás van-e. Megállapítja, hogy nincs. Kéri, hogy aki az előterjesztés szerinti határozati javaslatot elfogadja, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, 1 tartózkodással és ellenszavazat nélkül meghozza az alábbi:

 

113/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

Együttműködési megállapodásról

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

 

  1. A Szociális és Egészségügyi Alapellátási Intézet által megküldött Együttműködési Megállapodás megkötéséről szóló előterjesztést megismerte.
  2. az Együttműködési Megállapodás megkötését javasolja.
  3. Felhatalmazza Krisztin N. László polgármestert az Együttműködési Megállapodás aláírására.

 

Határidő: elfogadásra azonnal

                 Szerződéskötésre 15 nap

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

                 Tóth Zsuzsanna Kvi és adóosztály vezetőhelyettes

 

18./ Napirendi pont

  1. évi lakossági víz és csatorna pályázat benyújtásáról

        Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

 

(Az előterjesztés a jegyzőkönyv 18. melléklete)

 

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy a pályázatot minden évben be kell nyújtani, hogy a lakosság kedvezőbb feltételekkel juthasson víz és csatorna szolgáltatáshoz. Elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi, Ügyrendi és Szociális bizottság. Felkéri a bizottság elnökét, hogy ismertesse a határozati javaslatot.

 

Borbélyné Galambos Gabriella bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az előterjesztés szerinti határozati javaslatot elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek.

 

Krisztin N. László polgármester kérdezi, hogy kérdés, hozzászólás van-e. Megállapítja, hogy nincs. Kéri, hogy aki az előterjesztés szerinti határozati javaslatot elfogadja, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

 

114/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

  1. évi lakossági víz és csatorna pályázat benyújtásáról

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

  1. a 2023. évi lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatására pályázatot nyújt be a Magyar Államkincstár felé,
  2. felhatalmazza Krisztin N László polgármestert az állami támogatás igénylésének benyújtására, a szükséges nyilatkozatok megtételére és a pályázattal kapcsolatos teendők lebonyolítására,
  3. felkéri a Badacsonytomaji Közös Önkormányzati Hivatalt a szükséges dokumentációk előkészítésére és a pályázat határidőben történő benyújtására.

 

Határidő: 2023. március 20

Felelős:   Krisztin N László polgármester

                      Tamás Lászlóné Kvi és adóosztály vezető

 

 

19./ Napirendi pont

       Kisfaludy úti ivóvízhálózat bővítésről

       Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

 

(Az előterjesztés a jegyzőkönyv 19. melléklete)

 

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi, Ügyrendi és Szociális bizottság. Felkéri a bizottság elnökét, hogy ismertesse a határozati javaslatot.

 

Borbélyné Galambos Gabriella bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 5 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal és 1 tartózkodással javasolja a képviselő-testületnek, hogy a beszerzési eljárást nyilvánítsa eredménytelennek és új ajánlattételi felhívást küldjön ki az előterjesztésben foglalt határozati javaslatnak megfelelően.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy másodszor próbáltunk olyan helyzetbe kerülni, hogy legyen három ajánlat a munka elvégzéséhez. Most is csak két ajánlat érkezett be, ezért a bizottság a beszerzési eljárást eredménytelennek javasolja nyilvánítani.

 

Mékli Bernadett képviselő 12.10 órakor távozott a teremből.

Szavazásra jogosult képviselők száma: 6 fő

 

Krisztin N. László polgármester kérdezi, hogy kérdés, hozzászólás van-e. Megállapítja, hogy nincs. Kéri, hogy aki az előterjesztés szerinti határozati javaslatot elfogadja, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 5 igen szavazattal, 1 tartózkodással és ellenszavazat nélkül meghozza az alábbi:

 

115/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

Badacsonytomaj, Kisfaludy út melletti ingatlanok vízellátása hálózatbővítéssel – ajánlatok elbírálása

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

 

  1. a Badacsonytomaj, Kisfaludy út melletti ingatlanok vízellátása hálózatbővítéssel – ajánlatok elbírálásanapirend tárgyában előkészített előterjesztést megismerte.
  2. dönt abban, hogy a tárgyi projekt vonatkozásában a beszerzési eljárást eredménytelennek nyilvánítja, és dönt abban, hogy új ajánlattételi felhívást küld ki 3 cég részére.
  3. felkéri a Badacsonytomaji Közös Önkormányzati Hivatal illetékes ügyintézőjét, hogy értesítse az ajánlattevőket a döntésről.

 

Határidő: elfogadásra azonnal

                 ajánlattételi felhívás kiküldésére 5 nap

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

                 Gyimesi Mónika műszaki-igazgatási ügyintéző

 

Mékli Bernadett képviselő 12.13 órakor érkezett vissza az ülésre.

Szavazásra jogosult képviselők száma: 7 fő

 

20./ Napirendi pont

        Bogyay úti zöldterület karbantartás

       Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

 

(Az előterjesztés a jegyzőkönyv 20. melléklete)

 

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi, Ügyrendi és Szociális bizottság. Felkéri a bizottság elnökét, hogy ismertesse a határozati javaslatot.

 

Borbélyné Galambos Gabriella bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az előterjesztés szerinti I. határozati javaslatot elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek. Javasolja a vállalkozó ajánlatának elfogadását, a munkálatok megrendelését az 1600 m2-es területre vonatkozóan a 2023. évi költségvetés működési kiadásai terhére, amennyiben a vállalkozó felelősségbiztosítással rendelkezik.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy vita volt arról, hogy a támfal karbantartása kinek a kötelezettsége. Ez a támfal az önkormányzat útját tartja, alatta állami terület van. Az a kérdés, hogy helyesen jár-e el az önkormányzat, ha kitisztíttatja a területet.

 

Dr. Bodnár Attila jegyző elmondja, hogy igen.  

 

Krisztin N. László polgármester kérdezi, hogy kérdés, hozzászólás van-e. Megállapítja, hogy nincs. Kéri, hogy aki az előterjesztés szerinti határozati javaslatot elfogadja, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

 

116/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

Bogyai úti zöldterület karbantartás

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

  1. a „Bogyai úti zöldterület karbantartás” tárgyában előkészített előterjesztést és annak mellékleteit megismerte.
  2. dönt abban, hogy Nagy Gábor 8258 Badacsonytomaj, József Attila utca 10. szám alatti vállalkozó árajánlatát elfogadja, és bruttó 490.000,- Ft összegen megrendeli a Bogyai Lajos út vonatkozásában a zöldterületi, karbantartási feladatok elvégzését.
  3. felkéri a Badacsonytomaji Közös Önkormányzati Hivatal illetékes ügyintézőjét, hogy a 2. pont szerinti munkálatokat rendelje meg a 2023. évi költségvetés tartaléka terhére.
  4. felkéri a Badacsonytomaji Közös Önkormányzati Hivatal illetékes ügyintézőjét, hogy az ajánlattevőt értesítse a döntésről.

 

Határidő: elfogadásra azonnal   

                 megrendelésre 5 nap

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

     Gyimesi Mónika műszaki-igazgatási ügyintéző

                 Tamás Lászlóné osztályvezető

 

 

21./ Napirendi pont

       Badacsonytomaj Város Önkormányzat tulajdonában lévő bazaltkövek eladásáról

       Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

 

(Az előterjesztés a jegyzőkönyv 21. melléklete)

 

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi, Ügyrendi és Szociális bizottság. Felkéri a bizottság elnökét, hogy ismertesse a határozati javaslatot.

 

Borbélyné Galambos Gabriella bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 6 igen szavazattal, 1 tartózkodással, ellenszavazat nélkül az előterjesztés szerinti határozati javaslatot elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek. Javasolja a legkedvezőbb ajánlatot adó Vértes-Út Kft-vel a bazaltkövek értékesítésére vonatkozó adásvételi szerződés megkötését 330 Ft/db áron.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy lakossági igényként merült fel, hogy a bazaltköveket részben vagy egészben használjuk fel a Fő utca felújítása során. A vállalkozó a kövek megvásárlására adott ajánlatot, de bizonytalanok voltunk a valós árát illetően, ezért nyílt eljárásban kértünk ajánlatokat.

 

Török Zoltán alpolgármester elmondja, hogy vannak nem méretes, hibás kövek, melyek nem kerülnek visszaépítésre, azokból lehetne urnafalakat építeni a temetőkben.

 

Rakics Anna ügyvezető elmondja, hogy a koporsós temetkezéshez egyre kevesebb hely van, a régi temetőkben 100-150 újra megváltható sírhely van. Az urnás temetéshez 60 férőhely van, a régi urnafal már betelt. Ha olyan volumenűt akar a testület, azt meg kell terveztetni. A követ be tudják tárolni.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy arra számítottunk, hogy az urnás temetések felé megy el a világ, de van egy új temetkezési igény, a szórásnak nevezett folyamat. Nem tudja, hogy ezt a Nemzeti Park területén engedélyezik-e.

 

Rakics Anna ügyvezető elmondja, hogy az helyigényes, zárt rendszer.

 

Hartai Béla képviselő elmondja, hogy a kitermelt kő a Káptalantóti úton van deponálva. Ellenőrizhető-e, hogy az összeset oda szállítják be.

 

Rakics Anna ügyvezető elmondja, hogy még csak a Balaton utcából szedték fel a követ. Először az általuk bérelt telephelyre szállították. Nem tudják, hogy mennyi termelődik az építkezésről, csak azt, hogy mennyi kerül beszállításra.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy számára meglepő a hatalmas mennyiség. Kérdezi, hogy további hozzászólás van-e. Megállapítja, hogy nincs. Kéri, hogy aki az előterjesztés szerinti határozati javaslatot elfogadja, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, 1 tartózkodással és ellenszavazat nélkül meghozza az alábbi:

 

117/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

Badacsonytomaj Város Önkormányzat tulajdonában lévő bazaltkövek eladásáról

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Badacsonytomaj Város Önkormányzatának tulajdonában lévő bazaltkövek értékesítésére kiírt pályázatot érvényesnek és eredményesnek nyilvánítja, valamint elfogadja és jóváhagyja a legkedvezőbb ajánlatot adó Vértes-Út Kft-vel a bazaltkövek értékesítésére vonatkozó adásvételi szerződés megkötését nettó 260 Ft/db + ÁFA = 330 Ft/db áron, és egyben a Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert a kapcsolódó adásvételi szerződés aláírására és a szükséges lépések megtételére.

 

Határidő: elfogadás azonnal

Felelős:    Krisztin N. László polgármester

                 Molnár Mihály pályázati referens

 

 

22./ Napirendi pont

        Kőfejtő utcával kapcsolatos lakossági megkeresés

       Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

 

(Az előterjesztés a jegyzőkönyv 22. melléklete)

 

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi, Ügyrendi és Szociális bizottság. Felkéri a bizottság elnökét, hogy ismertesse a határozati javaslatot.

 

Borbélyné Galambos Gabriella bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 6 igen szavazattal, 1 tartózkodással, ellenszavazat nélkül elviekben támogatja a kérelmező ügyfél beadványát, javasolja az előterjesztés szerinti határozati javaslatot elfogadásra a képviselő-testületnek.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy a kérelmező az ingatlana előtti útszakaszt saját költségén szeretné megújítani, melyhez a testület jóváhagyását kéri. Kéri, hogy az ügyvéd úr vizsgálja meg a lehetőségeket. Kérdezi, hogy kérdés, hozzászólás van-e. Megállapítja, hogy nincs. Kéri, hogy aki az előterjesztés szerinti határozati javaslatot elfogadja, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

 

118/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

Kőfejtő utcával kapcsolatos lakossági megkeresés

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

  1. a „Kőfejtő utcával kapcsolatos lakossági megkeresés” tárgyában előkészített előterjesztést és annak mellékleteit megismerte.
  2. dönt abban, hogy elviekben támogatja kérelmező ügyfél beadványát azzal a kiegészítéssel, ha előtte az érintett szakasz vonatkozásában helyszíni szemlén szemrevételezik az önkormányzati utat úttervező bevonásával.
  3. felkéri a Badacsonytomaji Közös Önkormányzati Hivatal illetékes ügyintézőjét, és a Badacsonytomaj VN Kft-t a 2. pont szerint az ügyben való intézkedésre.
  4. felkéri dr. Végh József ügyvédet a tárgyi ügyhöz kapcsolódóan, hogy jogilag véleményezze a kérelem teljesíthetőségét, illetve megállapodás megkötésének lehetőségét.
  5. felkéri a Badacsonytomaji Közös Önkormányzati Hivatal illetékes ügyintézőjét, hogy a kérelmezőt értesítse a döntésről.

 

Határidő: elfogadásra azonnal   

                 tájékoztatásra 10 nap

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

                 Rakics Anna ügyvezető

     Gyimesi Mónika műszaki-igazgatási ügyintéző

 

 

23./ Napirendi pont

        Jégpálya elbontásáról

        Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

 

(Az előterjesztés a jegyzőkönyv 23. melléklete)

 

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi, Ügyrendi és Szociális bizottság. Felkéri a bizottság elnökét, hogy ismertesse a határozati javaslatot.

 

Borbélyné Galambos Gabriella bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága

  • 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül Hartai Bélát érintettsége okán a szavazásból kizárja
  • 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül Török Zoltán alpolgármester módosító indítványát elfogadja, miszerint a testületi ülésig a VN. Kft. mérje fel, hogy mennyibe kerül a jégpálya elbontása. Vizsgálja meg, hogy adott esetben máshol felállítható-e a jégpálya, van-e realitása, hogy a jégpálya hasznosuljon a városban.
  • 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a határozati javaslatot elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy Hartai Béla még nem volt képviselő, amikor felajánlotta a városnak a jégpálya használatát, saját költségén fel is építette. Az első időben a gyerekek boldogan használták, majd eltűnt belőle a fagyálló folyadék. Később a nyári táborozások miatt, illetve a helyi gyerekek részére palánkos focipályaként szolgált, úgy, hogy egy felületet kapott. Mostanra már balesetveszélyessé vált, elamortizálódott. Az igazgató úr kérte, hogy kerüljön elbontása és elszállításra. Bármi lesz a sorsa, megköszönjük Hartai úrnak az akkori gesztust. Javasolja megvizsgálni, hogy amennyiben a tulajdonos hozzájárul, másik helyen hasznosítható-e a pálya.

 

Rakics Anna ügyvezető elmondja, hogy tegnap fényképeket és hozzávetőleges költségkalkulációt készítettek. Véleményük szerint a jégpálya alapja és a csövek használhatatlanok. A palánkrész, a gépház, a fagyálló tartó és a gerincvezeték hasznosítható. Nem tudja menyibe kerülne a pálya alá egy új csőhálózat kiépítése. A bontáskor az elektromos áram kikötéséhez szakember kell, a gépészeti részhez daru szükséges, a hulladékelszállítás és tereprendezés is szükéges Mindezt 524 eFt + ÁFA összegen tudnák megoldani.

 

Krisztin N. László polgármester 12.30 órakor szünetet rendel el.

A képviselő-testület ülése 12.40 órakor folytatódik.

Szavazásra jogosult képviselők száma 7 fő

 

Török Zoltán alpolgármester kéri a tulajdonost, hogy nyilatkozzon arról, hogy vissza kívánja-e venni a pályát vagy felajánlja a városnak.

 

Hartai Béla képviselő elmondja, hogy az ügyvédjén keresztül történt annak idején minden, ami a cégéhez kapcsolódott, ezért nehéz most nyilatkoznia. Kéri a szavazásból való kizárását.

 

Krisztin N. László polgármester kéri, hogy aki Hartai Béla képviselő szavazásból való kizárásával egyetért, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

 

119/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

szavazásból való kizárásról

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Hartai Béla képviselőt érintettsége okán a szavazásból kizárja.

 

Határidő: elfogadásra azonnal   

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

 

Krisztin N. László polgármester kéri, hogy aki a jégpálya elbontására vonatkozó kérelmet támogatja, ha ahhoz a tulajdonos hozzájáruló nyilatkozata megérkezik, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül (1 fő nem szavazott) meghozza az alábbi:

 

120/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

Jégpálya elbontásáról

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

  1. a „Jégpálya elbontásáról” tárgyában előkészített előterjesztést és annak mellékleteit megismerte.
  2. dönt abban, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzata 1/1 kizárólagos tulajdonában álló, és a Balatonfüredi Tankerülti Központ vagyonkezelésében levő Badacsonytomaj 2488/5 helyrajzi számú ingatlanon meglevő jégpálya elbontását, és elszállítását támogatja.
  3. felkéri a Badacsonytomaji Közös Önkormányzati Hivatal illetékes ügyintézőjét, hogy az intézményt értesítse a döntésről.

 

Határidő: elfogadásra azonnal   

                 tájékoztatásra 10 nap

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

                 Rakics Anna ügyvezető

     Gyimesi Mónika műszaki-igazgatási ügyintéző

                 Nagy-Kónya Katalin műszaki ügyintéző

 

Török Zoltán alpolgármester elmondja, hogy a VN. Kft. 524.665 Ft összegű ajánlatát soknak tartotta, ezért megkérdezett egy helyi vállalkozót. A vállalkozó jelezte, hogy bruttó 300 eFt-ért mindent megcsinál.

 

Forintos Ervin képviselő javasolja megvárni a tulajdonosi hozzájárulást.

 

Krisztin N. László polgármester kéri erről is dönteni. Javasolja felkérni az ügyvéd urat, hogy vegye fel a kapcsolatot a tulajdonos ügyvédjével, és a pálya esetleges további hasznosításához kérje meg a tulajdonos hozzájárulását. Kéri, hogy aki ezzel egyetért, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül (1 fő nem szavazott) meghozza az alábbi:

 

121/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

Jégpálya elbontásáról

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

  1. felkéri Dr. Végh József ügyvéd urat, hogy vegye fel a kapcsolatot a tulajdonos ügyvédjével, és a jégpálya esetleges további hasznosításához kérje meg a tulajdonos hozzájárulását.
  2. felkéri a Badacsonytomaji Közös Önkormányzati Hivatal illetékes ügyintézőjét, hogy az ügyvéd urat értesítse a döntésről.

 

Határidő: elfogadásra azonnal   

                 tájékoztatásra 5 nap

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

                 Dr. Végh József ügyvéd

     Gyimesi Mónika műszaki-igazgatási ügyintéző

                 Nagy-Kónya Katalin műszaki ügyintéző

 

 

24./ Napirendi pont

       Badacsonytomaj települést érintő sportrendezvényekről

       Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

 

(Az előterjesztés a jegyzőkönyv 24. melléklete)

 

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi, Ügyrendi és Szociális bizottság. Felkéri a bizottság elnökét, hogy ismertesse a határozati javaslatot.

 

Borbélyné Galambos Gabriella bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadja, hogy a verseny szervezőjével a testületi ülésig a polgármester úr egyeztet, mivel a versenyzők a Fő utca felújítása miatt a tervezett útvonalon nem tudnak haladni. Borbélyné Galambos Gabriella a Turisztikai Egyesület véleményét kikéri, mivel ezen a napon kerül megrendezésre a Bortriatlon túra is.

Elmondja, hogy a Turisztikai Egyesület véleményét kikérte. A borászatokkal magasabb szintre szeretné emelni az Egyesület a rendezvényt, amit május 20-ra terveztek be. Ha a Maraton miatt le lesz zárva az út, akkor nem tudják megrendezni.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy beszélt a verseny szervezőjével, a napokban felmérik a helyszínen a lehetőségeket. Úgy nyilatkoztak, hogy meg tudják oldani a Fő utca nélkül, illetve zárás nélkül is. Javasolja megvárni a döntéssel a bejárást. Alapvetően támogatásra javasolja, de szeretnénk megismerni a végleges útvonalat, teljes útzárat sehol nem támogatunk.  Kérdezi, hogy kérdés, hozzászólás van-e. Megállapítja, hogy nincs. Kéri, hogy aki a javaslatával egyetért, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

 

122/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

Badacsonytomaj települést érintő sportrendezvényekről

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

  1. a „Badacsonytomaj települést érintő sportrendezvényekről” tárgyában előkészített előterjesztést és annak mellékleteit megismerte.
  2. dönt abban, hogy Badacsonytomaj települést érintő futó- és kerékpáros versenyek vonatkozásában nem javasolja a Fő utca rekonstrukciós munkálatok idejére a Fő utca – Balaton utca igénybevételét, és oda tulajdonosi/közútkezelői hozzájárulás kiadását.
  3. A kérelmező nyilatkozott, hogy a helyszínt meg kívánják tekinteni. A Képviselő-testület a végleges útvonal ismeretében dönt, azonban teljes útlezárást sehol nem támogat.
  4. felkéri a Badacsonytomaji Közös Önkormányzati Hivatal illetékes ügyintézőjét, hogy az érintetteket értesítse a döntésről.

 

Határidő: elfogadásra azonnal   

         tájékoztatásra 10 nap

Felelős:       Krisztin N. László polgármester

Gyimesi Mónika műszaki-igazgatási ügyintéző

Nagy-Kónya Katalin műszaki ügyintéző

 

 

25./ Napirendi pont

        Fogorvosi rendelőbe sterilizáló eszköz vásárlása

       Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

 

(Az előterjesztés a jegyzőkönyv 25. melléklete)

 

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi, Ügyrendi és Szociális bizottság. Felkéri a bizottság elnökét, hogy ismertesse a határozati javaslatot.

 

Borbélyné Galambos Gabriella bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az előterjesztés szerinti határozati javaslatot elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek. Javasolja a sterilizáló berendezés megvásárlását, a szükséges fedezet biztosítását a költségvetés beruházások jogcíme terhére.

 

Krisztin N. László polgármester megjegyzi, hogy az összeg a költségvetésben tervezve van. Kérdezi, hogy kérdés, hozzászólás van-e.

 

Forintos Ervin képviselő kérdezi, hogy a doktornő önrészt vállal-e.

 

Török Zoltán alpolgármester elmondja, hogy a település lakosságának ellátásához szükséges a gép, de más típusú, felújított gépet is talált.  

 

Krisztin N. László polgármester kéri, hogy aki az előterjesztés szerinti határozati javaslatot elfogadja, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, 1 tartózkodással és ellenszavazat nélkül meghozza az alábbi:

 

123/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

Fogorvosi rendelőbe eszköz vásárlásról

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

 

  1. Pinterits Judit kérelméről szóló előterjesztést megismerte.
  2. a fogorvosi rendelőbe a sterilizáló berendezés megvásárlását javasolja. A fedezetet a 2023. évi költségvetés beruházások jogcíme terhére biztosítja.
  3. Felhatalmazza Krisztin N. László polgármestert a szükséges intézkedést tegye meg
  4. Felkéri a hivatalt a kérelmezőt a döntésről értesítse.

 

Határidő: elfogadásra azonnal

                 megrendelés 8 nap

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

                 Tóth Zsuzsanna Kvi és adóosztály vezetőhelyettes

 

 

26./ Napirendi pont

        MEDICOPTER Alapítvány támogatási kérelme

       Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

 

(Az előterjesztés a jegyzőkönyv 26. melléklete)

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi, Ügyrendi és Szociális bizottság. Felkéri a bizottság elnökét, hogy ismertesse a határozati javaslatot.

 

Borbélyné Galambos Gabriella bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyetért azzal, hogy elsősorban a helyi vállalkozók támogatását kell megoldani. Amennyiben marad a költségvetésben lehetőség, akkor az év második felében javasolja a kérelmet újra tárgyalni.  

 

Krisztin N. László polgármester kérdezi, hogy kérdés, hozzászólás van-e. Megállapítja, hogy nincs. Kéri, hogy aki a Pénzügyi bizottság javaslatával egyetért, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

 

124/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

Medicopter Alapítvány kérelme

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

  1. a Medicopter Alapítvány kérelmét (székhely: 1081 Budapest Szilágyi u.3., képviseli: Rédei Lászlóné Elnök) a Magyar Légimentő Nonprofit Kft működtetéséhez szükséges eszköz vásárlására megismerte.
  2. Úgy látja, hogy elsősorban a helyi vállalkozók támogatását kell megoldani, viszont amennyiben marad az önkormányzat 2023. évi költségvetésében lehetőség, akkor az év második felében javasolja a kérelmet újra tárgyalni.  
  3. felkéri a Badacsonytomaji Közös Önkormányzati Hivatal Költségvetési- és Adóosztályát, hogy az érintettet a döntésről értesítse.

 

Határidő: 2023. március 15.

Felelős:    Krisztin N. László polgármester

                 Flórián Evelina pénzügyi ügyintéző

 

 

27./ Napirendi pont

        Pályázatokról tájékoztató

       Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

 

(Az előterjesztés a jegyzőkönyv 27. melléklete)

 

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi, Ügyrendi és Szociális bizottság. Felkéri a bizottság elnökét, hogy ismertesse a határozati javaslatot.

 

Borbélyné Galambos Gabriella bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 5 igen szavazattal, 2 tartózkodással, ellenszavazat nélkül a pályázatokról szóló beszámoló elfogadását javasolja a képviselő-testületnek.

 

Krisztin N. László polgármester kérdezi, hogy kérdés, hozzászólás van-e. Megállapítja, hogy nincs. Kéri, hogy aki az előterjesztés szerinti határozati javaslatot elfogadja, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, 1 tartózkodással és ellenszavazat nélkül meghozza az alábbi:

 

125/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

Beszámoló a pályázatokról

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a pályázatokról szóló beszámolót az előterjesztés szerinti tartalommal elfogadja.

 

Határidő: azonnal

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

                Dr. Bodnár Attila jegyző

 

28./ Napirendi pont

        Törvényességi felhívásról

        Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

 

(Az előterjesztés a jegyzőkönyv 28. melléklete)

 

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi, Ügyrendi és Szociális bizottság. Felkéri a bizottság elnökét, hogy ismertesse a határozati javaslatot.

 

Borbélyné Galambos Gabriella bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a törvényességi felhívásban rögzítettekkel egyetért, az előterjesztés szerinti határozati javaslatot elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek.

 

Krisztin N. László polgármester kérdezi, hogy kérdés, hozzászólás van-e.

 

Hartai Béla képviselő elmondja, hogy 2022. július 2-án írt a jegyző úrnak egy kérést, miszerint szeretne kapni az addig érkezett törvényességi felhívásokról egy tájékoztatást, de nem kapta mg. Ezt újra kéri 2021-től mostanáig.

 

Krisztin N. László polgármester kérdezi, hogy további észrevétel van-e. Megállapítja, hogy nincs. Kéri, hogy aki az előterjesztés szerinti határozati javaslatot elfogadja, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

 

126/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

Törvényességi felhívásról

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

  1. megismerte az előkészített előterjesztést.
  2. dönt abban, hogy a Veszprém Megyei Kormányhivatal VE/53/621-1/2023. ügyiratszámú törvényességi felhívásában rögzített felhívással egyetért, és felkéri dr. Bodnár Attila jegyzőt, hogy a jövőben a törvényességi felhívásban foglaltak szerint járjon el.
  3. felkéri a Badacsonytomaji Közös Önkormányzati Hivatal illetékes ügyintézőjét, hogy a Kormányhivatalt tájékoztassa a döntésről.

 

Határidő: elfogadásra azonnal

                 tájékoztatásra azonnal

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

  1. Bodnár Attila jegyző

                 Gyimesi Mónika műszaki-igazgatási ügyintéző

                

29./ Napirendi pont

        Beszámoló a polgármester átruházott hatáskörben hozott döntéseiről

        Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

 

(Az előterjesztés a jegyzőkönyv 29. melléklete)

 

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi, Ügyrendi és Szociális bizottság. Felkéri a bizottság elnökét, hogy ismertesse a határozati javaslatot.

 

Borbélyné Galambos Gabriella bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 6 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal, tartózkodás nélkül az előterjesztés szerinti határozati javaslatot elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek.

 

Krisztin N. László polgármester kérdezi, hogy kérdés, hozzászólás van-e. Megállapítja, hogy nincs. Kéri, hogy aki az előterjesztés szerinti határozati javaslatot elfogadja, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, 1 tartózkodással és ellenszavazat nélkül meghozza az alábbi:

 

127/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

Polgármester átruházott hatáskörben hozott döntéseiről szóló beszámolóról

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a polgármester átruházott hatáskörben hozott döntéseiről szóló beszámolót az előterjesztés szerinti tartalommal megtárgyalta és elfogadja.

 

Határidő: azonnal

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

 

 

30./ Napirendi pont

        Beszámoló a lejárt határidejű önkormányzati döntések végrehajtásáról

        Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

 

(Az előterjesztés a jegyzőkönyv 30. melléklete)

 

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi, Ügyrendi és Szociális bizottság. Felkéri a bizottság elnökét, hogy ismertesse a határozati javaslatot.

 

Borbélyné Galambos Gabriella bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 6 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal és tartózkodás nélkül az előterjesztés szerinti határozati javaslatot elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek.

 

Krisztin N. László polgármester kérdezi, hogy kérdés, hozzászólás van-e. Megállapítja, hogy nincs. Kéri, hogy aki az előterjesztés szerinti határozati javaslatot elfogadja, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 5 igen szavazattal, 2 tartózkodással és ellenszavazat nélkül meghozza az alábbi:

 

128/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

Lejárt határidejű döntések végrehajtásáról szóló beszámoló elfogadásáról

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Krisztin N. László polgármester a lejárt határidejű döntések végrehajtásáról szóló beszámolóját az előterjesztés szerinti tartalommal elfogadja.

 

Határidő: azonnal

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

 

 

31./ Napirendi pont

        Beszámoló a két ülés közötti időszak legfontosabb eseményeiről

       Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

 

(Az előterjesztés a jegyzőkönyv 31. melléklete)

 

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy a beszámolója kiosztásra került. Kérdezi, hogy kérdés, hozzászólás van-e.

 

Hartai Béla képviselő elmondja, hogy információja szerint az Alsó bazársornál volt helyreállítás, kérdezi, hogy mi alapján történt. Az önkormányzat nem hatóság, hogy kivizsgáljon és jegyzőkönyvet vegyen fel. Az Alsó bazársori bejelentéssel kapcsolatosan kér egy koncepciót. Készült egy kimutatás az árammal kapcsolatosan. Kérdezi, hogy ki állította helyre, kinek az utasítása alapján, mi lesz a keletkezett hiánnyal. Úgy tudja, hogy az önkormányzat kifizette. Az önkormányzati bérlemények közüzemi számlafizetéséről a tájékoztatást megkapta. Egy villanyszámla kivételével szinte mindenkinek nulla forint, ezt orvosolni kell. Ebből kiderül, hogy évek óta az önkormányzati fizeti a bérlők közüzemi számláit, ez elfogadhatatlan. A Jegyző úrtól a behajtási megbízás kapcsán egy nagyságrendi tájékoztatást kér, mennyi bevétel keletkezett ennek hatására, illetve a cégnek volt-e sikerdíj igénye.

 

Dr. Bodnár Attila jegyző elmondja, hogy 50 %-ban megtörtént a behajtás, az adózási morál javult, 10-15 éve vásárolt ingatlanokat vallanak be.

 

Tamás Lászlóné osztályvezető a számlázással kapcsolatosan elmondja, hogy az önkormányzat nevére jön a számla, amit tovább számlázunk. Ha az óráknál voltak problémák, a Városüzemeltető felmérte és leolvasta. A vállalkozások órái be vannak azonosítva. Előfordul, hogy nincs elkülönített óra, ezeket az eseteket meg kell oldani.

 

Mékli Bernadett képviselő 13.08 órakor távozott a teremből.

Szavazásra jogosult képviselők száma: 6 fő

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az érintett nyilatkozott, hogy természetesen kifizeti.

 

Hartai Béla képviselő elmondja, hogy több mint 10 problémáról tud, 2019-től nézve. Volt, ahol valamilyen oknál fogva nem lehet tovább számlázni, ezeket meg kell oldani, a hibákat kijavítani. Nem arról volt szó, hogy a bérlő nem akar fizetni, de nem lehet megmondani, hogy mennyit kell fizetnie, nem a kollégákkal van a baj. A probléma kiderült, amit rendbe kell tenni, ehhez szükséges egy koncepció.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy a most kiadandó üzleteknél gondoltunk arra, hogy az órákat azonnal át kell írni a bérlőre. A legtöbb esetben, ha megérkezik a számla kifizetjük és tovább számlázzuk.

 

Dr. Végh József ügyvéd elmondja, hogy amit a szerződésbe írt, az jobb megoldás. Ha 8 napos késedelembe esik a fizetéssel, az azonnali felmondási ok. Ha át van írva a vállalkozóra az óra, akkor az önkormányzat esetleg csak a bérleti szerződés lejártakor szembesül azzal, hogy hónapokon keresztül nem fizetett és hatalmas tartozása van. Jogi értelemben nem javasolja a bérlőkre átíratni a közüzemi órákat.

 

Török Zoltán alpolgármester szerint tudomásul kell venni, hogy a szabályok változnak. Lehet, hogy a régi óraszekrények már nem megfelelőek, és ez jelentős költséget jelenthet. Felmérték a táblaigényt a VN. Kft. ügyvezetőjével a Római úton, a Strand utcában.

 

Hartai Béla képviselő kérdezi, hogy a Balaton utca átépítése során a cégek és vállalkozások leszedett tábláival mi lesz.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy erre nincs információ. A vezérigazgató asszonytól kértük a módosított terveket, hogy a lakosság részére tudjunk tájékoztatást adni, még nem kaptuk meg. Például a szobor ügyében, amit eleve nem a MÉH-be akartunk szállítani, hanem a régi pékségnél lévő kis körforgalomba szántuk. A templom előtt régen egy angyal szobor volt, ami egy halott katonát tartott, ez lett volna visszarakva. A BTTF viszont oda egy művészeti alkotást szeretne, a templom előtti szobor pedig átkerült a Hősök kertjébe, melyről egy rosszindulatú vita folyt. Az új terveket ő sem ismeri, az önkormányzat és a BTTF között ezen a téren sajnos nem jó az együttműködés.

 

Borbélyné Galambos Gabriella képviselő elmondja, hogy saját tábláik miatt megkereste a BTTF illetékesét, aki azt mondta, hogy a Közúttal való egyeztetés után tud információt adni.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy egyes táblákhoz a Közútkezelő, a borutas táblákra az önkormányzat adott engedélyt. Át kell gondolni, hogy mi kerülhet vissza. Kérdezi, hogy van-e még észrevétel. Megállapítja, hogy nincs. Kéri, hogy aki az előterjesztés szerinti határozati javaslatot elfogadja, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 4 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal és 1 tartózkodással meghozza az alábbi:

 

129/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

A két ülés közötti időszak legfontosabb eseményeiről szóló beszámoló elfogadásáról

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Krisztin N. László polgármester két ülés közötti időszak legfontosabb eseményeiről szóló beszámolóját az előterjesztés szerinti tartalommal elfogadja.

 

Határidő: azonnal

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

 

 

32./ Napirendi pont

        Szín és Vonal Művészetoktatási Közhasznú Alapítvánnyal kötendő szerződés meghosszabbításáról

       Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

 

(Az előterjesztés a jegyzőkönyv 32. melléklete)

 

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi, Ügyrendi és Szociális bizottság. Felkéri a bizottság elnökét, hogy ismertesse a határozati javaslatot.

 

Borbélyné Galambos Gabriella bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az előterjesztés szerinti határozati javaslatot elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek azzal, hogy a haszonkölcsön szerződés 5 éves időtartamra kerüljön meghosszabbításra.

 

Krisztin N. László polgármester kérdezi, hogy kérdés, hozzászólás van-e. Megállapítja, hogy nincs. Kéri, hogy aki az előterjesztés szerinti határozati javaslatot elfogadja, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

 

130/2023. (03.01.) képviselő-testületi határozat

Szín és Vonal Művészetoktatási Közhasznú Alapítvánnyal kötendő szerződés meghosszabbításáról

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

  1. a „Szín és Vonal Művészetoktatási Közhasznú Alapítvánnyal kötendő szerződés meghosszabbítására” tárgyú előterjesztést, és annak mellékleteit megismerte.
  2. dönt abban, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzata és a Szín és Vonal Művészetoktatási Közhasznú Alapítvány (8263 Badacsonytördemic, Római út 84.) között 2018. május 30. napján a Tatay Sándor Általános Iskola épületében levő termek használatára létrejött haszonkölcsön szerződést 5 éves időtartamra meghosszabbítja.
  3. felkéri a 2. pont szerinti szerződés módosítására dr. Végh József jogi képviselőt.
  4. felhatalmazza Krisztin N. László polgármestert a szerződés aláírására.
  5. felkéri a Badacsonytomaji Közös Önkormányzati Hivatal illetékes ügyintézőjét, hogy az alapítványt értesítse a döntésről.

 

Határidő: azonnal

                 a szerződés módosítására 10 nap

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

  1. Végh József ügyvéd

                                        Gyimesi Mónika műszaki-igazgatási ügyintéző

 

 

Krisztin N. László polgármester több hozzászólás nem lévén megköszöni a Képviselő-testület tagjainak és a meghívottaknak a munkáját, majd a nyilvános ülést 13.20 órakor bezárja.

 

K.m.f.

 

      

  Krisztin N. László                                                                                Dr. Bodnár Attila                                      

     polgármester                                                                                               jegyző

 

             Mékli Bernadett

                                                                képviselő

                                                     jegyzőkönyv hitelesítő

 

 

 

 

 

EFOP-1.5.2-16-2017-00032

Humán szolgáltatások

fejlesztése


Erre a képre kattintva érheti el a Városi Művelődési Központ honlapját!

Szőlő és Bor éve 2017.

Régiós Kártya

Borbarangolás és Régiós Buszjárat

Önkorm. szolgálat

Vigyázunk Rád a Balatonon!